hirdetés

Partnereink

Megmenekülnek a csimpánzok

hirdetés

Megmenekülnek a csimpánzok

Első sorban az orvosbiológiai területeken kísérleteznek csimpánzokkal, még mielőtt egy új készítményt tesztelnének embereken. Fontos ehhez tudni azonban azt, hogy a csimpánzok vadon élő társainak a többsége a veszélyeztetett kategóriába tartozik. Az amerikai kormány viszont eddig engedélyezte a rajtuk való kísérletezést. Ennek azonban már vége!

Az állatvédő szervek hozzájárultak a sikerhez

hirdetés

„A csimpánzok „szabadulása” egy hosszú évek óta tartó kitartó küzdelem eredménye, amely 2010-ben kezdődött meg több állatvédő szervezet, köztük Az Egyesült Államok Humán Társasága és a Jane Goodall Intézet összefogásával. Az állatvédők azzal érveltek, hogy a kísérletekben részt vevő csimpánzokkal embertelenül bánnak, és hogy ezek az állatok túlságosan magas kognitív fejlettségi fokon állnak ahhoz, hogy ilyen körülmények között tartsák őket fogva. Szerintük a USFWS is hibázott akkor, amikor 1990-ben a vadon élő csimpánzokat a „veszélyeztetett” (angolul „endangered”) fajok közé sorolta, ugyanakkor a fogságban lévők (beleértve azokat, amelyeket állatkertben tartottak, illetve a szórakoztatóiparban és a kutatásban használtak fel) csupán „fenyegetett” („threatened”) státust kaptak.”- írja a nepszava.hu

Ez azonban csak a csimpánzoknál volt lehetséges, ugyanis egyetlen másik állatfajnál sem volt efféle megítélés. Az USFWS akkoriban úgy indokolta ezt, hogy az intézkedés miatt majd kevésbé lesz szükség a vadon élő egyedek befogására. Az orvosbiológiai kutató társadalom viszont nyomást helyezett a szervezetre, mert féltek, hogy a fogságban lévő egyedek is veszélyeztettek lesznek. Ez pedig komoly hátrány lenne számukra több kutatásban is, többek között a HIV-vírussal kapcsolatos tanulmányokban is.Dan Ashe, az egyesület igazgatója utólag elismerte, hogy a döntés nem bizonyult jónak, bármennyire is az állatok érdekeit szerették volna szem előtt tartani.

Szigorított törvények

„Az ESA tavaly szeptember 14. óta érvényes az Egyesült Államokban fogságban élő mintegy 1750 csimpánzra és ennek értelmében a jövőben csak a USFWS engedélyével lehet csimpánzokkal dolgozni. Ez vonatkozik eladásukra és vételükre, valamint minden olyan tevékenységre, amellyel „vélhetően stresszt vagy más sérelmet” okoznának e főemlősöknek. A majmokkal dolgozó szervezeteknek dokumentumokkal kell azt is bizonyítaniuk, hogy munkájuk segíti a fajta fennmaradását.”- közli a nepszava.hu

Igazából, ha valaki nincsen napirenden ezzel a témával illetően, akkor joggal tehetné fel a kérdést, hogy hát nem így volt eddig is? Eddig nem kellett semmilyen dokumentummal igazolni, hogy miért kell egy csimpánz a kutatáshoz? Eddig nem kellett semmilyen engedély arra, hogy csimpánzokkal kísérletezzen valaki? Nyilván, kellett bizonyítani, hogy mire kell, de semmi különleges. A baj ezzel az új rendszerrel csak annyi, hogy gyakorlatilag plusz papírmunkát jelent majd a kutatóknak és esetleg többet kell majd fizessenek egy-egy állatért. A szervezet feje, Ashe pedig tetejébe tett egy olyan nyilatkozatot, hogy továbbra is bevonhatnak csimpánzokat olyan orvosbiológiai kísérletekbe, amelyek emberi betegség megoldását segíthetik elő.

Kijátszák az új törvényt a kozmetikai cégek is?

„Üdvözlendőnek tartjuk az amerikai lépést. Mint állatvédők, természetesen ellenzünk minden állatkísérletet, de tisztában vagyunk azzal, hogy egyelőre nem lehet őket teljesen megszüntetni az orvostudomány érdekében. Amennyiben van alternatívája az élő szövetekkel való kísérleteknek, akkor mindenképpen ezeket kellene előnyben részesíteni”- nyilatkozta Schneider Kinga, a budapesti Noé Állatotthon szóvívője.

Forrás: nepszava.hu

Képek: aranylaci.hu és blog.xfree.hu

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés