hirdetés

Partnereink

Állatokat mentenek a MOM Parkban gyűjtött adományokból

hirdetés

Állatokat mentenek a MOM Parkban gyűjtött adományokból

Több mint egy hónapon keresztül tartott a bántalmazott állatok rehabilitációját, kezelését, örökbefogadásukat elősegítő Állatrendőrség Alapítvány számára indított adománygyűjtés a MOM Parkban. Az augusztus 31-én zárult kampányban 300 000 forintot gyűjtöttek össze a hegyvidéki szervezetnek a budai bevásárlóközpont látogatói, akik nem csupán pénzbeli hozzájárulással fejezték ki feléjük a támogatásukat. Rengetegen keresték meg az alapítvány képviselőit a hétvégi, helyszíni kitelepülések alkalmával és számos, az otthoni állattartáshoz szükséges eszközt, illetve élelmet is átadtak a részükre.

„Bevásárlóközpontunk a XII. kerületben élők egyik fő találkozási pontja, ezért is tarjuk fontosnak, hogy a helyi közösségeknek időről időre lehetőséget adjunk arra, hogy tevékenységüket bemutathassák az itt élőknek, valamint összehozzuk a környék lakóit, hogy segíthessenek egymásnak, közös erővel felkarolhassunk fontos feladatokat ellátó szervezeteket. Ennek szellemében adtunk örömmel teret az Állatrendőrség Alapítvány nyári adománygyűjtő akciójának, ami azért is volt különleges, mert a szervezet önkéntesei hétvégente személyesen is eljöttek a bevásárlóközpontba, és tanácsadással, alkalmanként pedig egy-egy mentett kutyával várták az állatbarátokat. Jó volt megtapasztalni, hogy sikeres volt az összefogás és az adománygyűjtő program. A befolyt összegből az alapítvány tovább folytatja állatmentő programját.” - hangsúlyozta Szegedi Anna, a MOM Park marketing és PR igazgatója.

hirdetés

Az állatbarát helyként működő bevásárlóközpont továbbra is mindennap nyitva áll a kis kedvencek előtt. Ahogy eddig, ezután sem kell senkinek otthon hagynia háziállatát azért, mert fontos találkozója vagy elintéznivalója akadt – a MOM Parkban gazdik és kedvenceik kellemesen tölthetik együtt az időt.

A MOM Park további híreiről a https://mompark.hu/hirek oldalon találhatóak információk.

Forrás: Good Option PR

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés