hirdetés

Partnereink

Befogadtuk Leót

hirdetés

Befogadtuk Leót

Sosem gondoltam volna, hogy egy kutya jóval több annál, aminek egyesek gondolják, s milyen erős érzelmeket képes kiváltani másokból. Ezt a történetet főleg azoknak szánom, akik a kutyára csak bugyuta állatként tekintenek.

Igazából soha nem rajongtam túlzottan az állatokért, volt egy macskám és kész. Csak tisztes távolságból szerettem azt is. Viszont családunk egyik tagja őrülten imádja az állatokat. S annak ellenére, hogy nem kertes házban élt, volt 3 cicája és egy kutyusa. Ez utóbbi volt Leó, aki szerelem volt első látásra. Ismerősöm meglátta egy menhely oldalán, hogy a kis csöppségnek gazdit keresnek, s gondolkodás nélkül elment érte. Majdnem 1 éven át szerette és gondozta párjával együtt. Olykor azt mondtam magamban, ezek betegek: úgy bántak az ebbel, mint egy emberrel, azaz egy kisgyerekkel: fürösztötték, etették, dorgálták, ha rosszat csinált, máskor tanítgatták, játszottak vele minden szabadidejükben. Egyszóval igazi kis családtag lett nálunk. Aztán egy nap mennie kellett...

hirdetés

Ismerőseim új lakásba kényszerültek költözni, ahol közölték velük, hogy ott bizony semmilyen állatot nem tarthatnak a lakásban. Mert bár Leó még ugatni sem ugatott, tisztán tartották, semmi rosszat nem tett, de a többemeletes ház idős lakói kötötték az ebet a karóhoz: itt 12 éve ez a szabály, mert egyszer volt egy kutya, amely összekente a falat, zavarta a lakókat, s így tovább. Leónak esélyt sem adtak, 48 órán belül mennie kellett. Ekkor jött a kérdés: Hova?

Lázasan telefonálgattak kétségbeesett gazdái, közben majd megszakadt a szívük, siratták kis kedvencüket, aki senkinek nem kellett. Aztán felhívtak engem. Bár kertes házban lakunk, kutyára nem vagyunk berendezkedve. Mégsem hagyhattam, hogy szegény pára az utcára kerüljön! Rábólintottam a dologra. Aznap este meg is érkezett hozzánk. Fura érzelmekkel fogadtam, kissé féltem is tőle. AZ első napot a házban töltötte, de ennek én nem vagyok híve, s hát a szobatisztaságról nem volt híres, így kizártam egy melléképületbe. Ismerőseim mondogatták, hogy megszokja az. Közben a gyerekeknek is nagy újdonság volt, játszani kezdtek vele, hamar megkedvelték. Igenám, csak amikor megízlelte Leó a nagy udvart, a szabadságot egyre kártékonyabb lett és jöttek a gondok. A bezárás csődött mondott, hiszen gátugró módjára átugrott mindenütt. Kitúrta a veteményest, széttörte a szőlőket, s így tovább. A párom nagyon dühös lett rá, s azt mondta, innen mennie kell!

Én viszont nagyon megkedveltem a kis bitangot, reggelente minden első utam hozzá vezetett. Aznap este nem evett, s nagyon szomorúan nézett rám. Szégyelltem a szemébe nézni, mert éreztem, hogy tudja, mi zajlik körülötte. Két napig bántott a gondolat, hogy mi lesz vele, de aztán minden jóra fordult.

A sarkamra álltam és kiköveteltem a páromtól, hogy alakítson ki neki egy rendes helyet, ahonnét lát minket, s csak akkor tud kijönni, ha mi akarjuk. Azóta Leó nagyon hálás és boldog: eszik- alszik és játszik, hozza- viszi a kis labdáit, mint egy kisgyerek és szinte ölel a lábaival! S lassan megtanulja mit szabad és mit nem. A legfőbb pedig, hogy a párom is megbékélt már vele.

Sosem hittem volna, hogy egy állat ilyen érzéseket képes kiváltani egy emberből, s már nem tartom betegesnek azok állatimádatát, akik szinte minden percüket kedvenceikkel töltik, családtagként tekintik, s azt sem hiszem, hogy az állatoknak nincs érzelmük és eszük.

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés