hirdetés

Partnereink

New York és Párizs is a magyar mintát követi

hirdetés

New York és Párizs is a magyar mintát követi

Két nagyváros, Párizs és New York is magyarországi mintára rendezett lóversennyel egybekötött Food Truck Show-t az utóbbi években. Az ügető- és galoppversenyek világszerte nézőhiánnyal küzdenek, ezért figyeltek fel külföldön a magyar rendezvény sikerére. Az utóbbi négy évben megháromszorozódott a Kincsem Park látogatóinak száma és a fogadások forgalma, ami nagymértékben a gasztrofesztiválnak köszönhető.    

Világszinten fogynak a nézők a lóversenypályákon, a legtöbb országban keresik a lehetőségeket, hogy a fiatal generációval is megismertessék és megszerettessék az ügető- és galoppversenyeket. A szervezők számára már nem csak a fogadások számának növelése a cél, elsősorban a lelátókat szeretnék megtölteni, és újra felépíteni a lóversenyek kultúráját. A siker egyik kulcsa egy váratlan megoldás lett, amit magyar minta alapján már Franciaországban és Amerikában is alkalmaznak.

hirdetés

2015-ben először rendeztek Food Truck Show-t a Kincsem Parkban, ötven food truck-kal a lelátó mögötti udvaron. Az első ilyen hétvégén 25 ezer ember látogatott el a rendezvényre, így a sikeren felbuzdulva azóta évi két Food Truck Show-t is rendeznek. Többek között ennek is köszönhető, hogy a Kincsem Park nézőszáma és a fogadások forgalma háromszorosára nőtt az elmúlt négy évben.

Egyre többen érdeklődnek az információs pultnál az alapvető versenyszabályokról, innen tudjuk, hogy még mindig nő az új vendégek száma. A legbüszkébbek mégis azért vagyunk – és ezt csodálják a külföldi partnerek is – mert a rendezvény családi programmá tette a lóversenyeket, rengetek gyerek és fiatal ismerte meg a ezt a műfajt a gasztrofesztiválnak köszönhetően" – mesélte Horváth Zalán, a Kincsem Park ügyvezető igazgató-helyettese.

A szakértő szerint a hatalmas látogatószámra és fiatal vendégekre gyakran rácsodálkoznak a külföldi partnerek egy-egy nemzetközi futam alkalmával. Így kezdett hasonló rendezvény szervezésébe például a Paris Longchamp lóversenypálya is, ahol szintén sikereket aratatott a street food és lovi kombinációja.

„Még egy olyan városban, mint New York, a Meadowland lóversenypályán is problémát jelent a közönségszervezés és az új generációk bevonása.  Ott is a mi tapasztalataink és javaslataink alapján csoportosították a truckokat nagyon pozitív eredménnyel" – tette hozzá Horváth Zalán.

A rendezvény nemcsak a Kincsem Parknak, a truckoknak is megéri: míg 2015-ben alig 50, idén már több mint száz jelentkező street foodosból állítják össze a rendezvény gasztro kínálatát. A program ugyanis az autóknak is egyedülálló, hiszen a vendégek átlagosan 6-8 órát töltenek a helyszínen, és átlagosan legalább két fogást kóstolnak meg. Ráadásul a Food Truck Show-t minden alkalommal tovább fejlesztik: 2017-től utcaművészek versenyével, gyerekprogramokkal, zöld játszóházzal is várják a látogatókat.

Forrás: Positive

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés