hirdetés

Partnereink

Készülődés a terhességre

hirdetés

Készülődés a terhességre

Tervezzük meg előre a terhességet, hogy a legkedvezőbb feltételeket biztosíthassuk hozzá. Sok mindent tehetünk annak érdekében, hogy ne csak a fogamzás, hanem a normális, egészséges gyermek születésének esélyét is megnő-véljük.

Legjobb, ha a partnerek legalább három hónappal a fogamzás előtt készülődni kezdenek a terhességre. Az első néhány hétben zavarható meg legkönnyebben a magzat fejlődése, amikor az ember esetleg még nem is tudja, hogy terhes. Egészséges életmóddal és megfelelő étkezéssel gondoskodhatunk a magzat méhen belüli védelméről és táplálásáról. Más dolgokra is figyelnünk kell: előfordulhatnak munkahelyi ártalmak, amelyek veszélyeztethetik a gyermek egészségét, vagy például kiderül, hogy a leendő anya nem védett rubeóla ellen. A terhességre készülődés ideje alatt vegyük számba ezeket a nehézségeket, és tegyük meg a szükséges lépéseket.

hirdetés

Összeállítottunk egy listát azokról a kérdésekről és problémákról, amelyek leggyakrabban merülnek fel a leendő szülőkben. Nem mindegyik érint mindenkit, de fontos mindegyiket átgondolni. Egy részük a leendő apára vonatkozik, ezért a partnerek beszéljék meg egymással ezeket a kérdéseket. Ha bármilyen aggály merül fel bármelyik pont körül, kérjék a kezelőorvos segítségét.

Rubeóla elleni védettség

A rubeóla vagy rózsahimlő súlyos rendellenességeket okozhat, ha az anya a terhesség alatt kapja meg. különösen a terhesség korai időszakában, amikor a magzat belső szervei kialakulóban vannak. A tervezett teherbeesés előtt elvégzett vérvizsgálat alapján megállapítható, hogy immunis-e valaki a betegségre. Ha nem, létezik ellene védőoltás, amit minél hamarabb adassunk be, mert utána három hónapig nem ajánlott teherbe esni.

Öröklődő betegségek a leendő anya vagy apa családjában

Bizonyos betegségek, mint a vérzékenység vagy a cisztás fibrózis, öröklődőek. Ha valakinek a közeli rokonok közül öröklődő betegsége van, fennáll a veszély, hogy a betegség a gyermekre is öröklődik. A terhesség előtt ezt meg kell beszélni a kezelőorvossal, aki szükség esetén a genetikai tanácsadóhoz irányít, hogy megtudjuk, mekkora kockázatul kell szembenéznünk. Megnyugtató az a tény, hogy sok esetben a betegséget csak akkor örökli a gyermek ha mindkét szülő hordozza a beteg gént.

Tartós orvosi kezelésre szoruló betegségek

Ha a leendő anya olyan betegségben szenved, mint pl. a cukorbetegség vagy az epilepszia, szintén beszélni kell a kezelőorvossal a terhesség előtt. Az orvos esetleg változtat a gyógyszerbeállításon, mert a gyógyszer árthat a magzatnak, vagy nehezíti a teherbe esést.

A testsúly

A leendő anyának a fogamzás előtt legalább hat hónappal ajánlatos lenne elérni és azután tartani a testmagasságának megfelelő testsúlyát. Ha valaki kórosan sovány vagy kövér, kérjen tanácsot az orvosától. A terhes anyának nem szabad fogyókúrázni, mert a szervezet nem juthat megfelelő mennyiségben alapvető építőanyagaihoz.

Egészséges étkezés

A jól összeállított vegyes étrend, sok friss gyümölccsel és zöldséggel, növeli a fogamzás és az egészséges gyermek születésének valószínűségét.

A fogamzásgátló tabletták

A fogamzásgátló tabletta szedését tanácsos jóval a kívánt terhesség előtt abbahagyni, hogy a szervezetnek legyen ideje visszatérni rendes ritmusába. A teherbe esés előtt legalább három menstruációs ciklust meg kell várni (ezalatt gumi óvszert vagy hüvelyi pesszáriumot lehet használni). Ha a fogamzás mégis a normális ritmus beállása előtt következik be, a szülés várható időpontját nehezebb megállapítani.

Munkahelyi ártalmak

A munkaadó felelőssége, hogy olyan munkakörülményeket teremtsen, ahol a leendő anya fogamzási esélyeit semmi sem befolyásolja károsan, és semmi sem jelent veszélyt a születendő gyermekre. A számítógép-monitorokat, vizuális kijelző berendezéseket ebből a szempontból jelenleg nem tartják veszélyesnek. Vetélést okozhat egy ritka kórokozó, a Chlamidia psittaci által okozott fertőzés, amit juhok ellésekor lehet megkapni. Tanyán, gazdaságban dolgozó várandós nő ezért ne segédkezzen a juhok ellésénél, és kerülje az újszülött bárányokkal és frissen ellett anyajuhokkal való érintkezést.

Dohányzás, alkohol

Ha valaki gyermeket vár, abba kell hagynia a dohányzást és az alkoholfogyasztást is. mert mindkettő károsíthatja a fejlődő magzatot.

Folsav

A teherbe esés előtt érdemes elkezdeni folsavat szedni; ez a vitamin gátolja a fejlődési rendellenességek, így a spina bifida kialakulását. A terhesség első 12 hetében napi 400 mikrogramm szedése javasolt.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés