hirdetés

Partnereink

Neked van-e a legjobb védőnőd a világon?

hirdetés

Neked van-e a legjobb védőnőd a világon?

A védőnő szerepe és felelőssége óriási egy csecsemő, illetve a szülők életében. Egy igazán jó szakember mindent tud a babáról, megfelelő szakértelemmel, illetve lelki segítséggel támogatja a szülőket, és már-már szinte családtagnak számít. Gyakorló anyukák véleménye alapján összegyűjtöttük azokat a tényeket, amelyek alapján biztos lehetsz benne, hogy a te védőnőd az egyik legjobb a világon.

A Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE)idén is meghirdette hét éve nagy sikerrel futó pályázatát. A Sudocrem támogatásával megvalósuló Év Védőnője pályázaton idén is szakmai zsűri dönt az elismerésekről, tavaly óta azonban a közönség szavazatai alapján is díjaznak egy védőnőt. A közönségdíjat az kapja, akire a Sudocrem Facebook oldalán a legtöbben szavaznak. De vajon melyik szakember érdemes arra, hogy jelöljék a megtisztelő címre? Milyen egy igazán jó, lelkiismeretes, szakmailag megkérdőjelezhetetlen védőnő?

hirdetés

Gyermekközpontúság és naprakész tanácsok

Az első nagyon fontos tulajdonság, hogy rendelkezzen korszerű ismeretekkel a legújabb tudományos eredmények terén, hiszen az új technikák hatékonyabbá tehetik a gyermekek mindennapos ellátását. Tudjon a bizonytalan szülő által feltett kérdésekre válaszolni, például a szoptatással vagy a gyermek fejlődésével kapcsolatban felmerülő témákra vonatkozóan.

Bizalmi viszony, szakértelem és lelki támogatás

Legyen empatikus és alakítson ki megfelelő bizalmi viszonyt az anyukákkal, illetve az apukákkal, akikkel éppen egy bensőséges életszakaszban találkozik. Egy fiatal, elsőgyermekes párhoz például óriási türelemmel kell fordulni, hiszen ilyenkor a „kezdő” anyukák és kispapák sokszor felesleges dolgokon aggódnak, és mindent a lehető legtökéletesebben szeretnének csinálni a kicsi körül. A szakértelmen és a tapasztalatok megosztásán túl az egyik legfőbb feladata tehát a szülők lelki támogatása.

Határozottság, megerősítés és válaszok a bizonytalan szülőknek

A bizalmi viszony kialakításához elengedhetetlen, hogy bármilyen kérdéssel tudjanak hozzá fordulni, és a védőnő mindig nyitott, illetve elérhető legyen. A védőnők többsége rendkívül elfoglalt, hiszen rengeteg családot segítenek, azonban nagy jelentősége van annak, hogy az anyukák villámkérdéseire is mindig legyen idejük, vagy ha valami baj van, akkor minél hamarabb érkezzen megnyugtató válasz, vagy személyes segítségnyújtás.A szülők nem mindig tanácsokat szeretnének hallani, sokszor inkább csak megerősítésre vágynak. Egy jó védőnő erősíti az anyukák és az apukák önbizalmát, hiszen így sokkal gyorsabban belerázódhatnak szülői teendőikbe.

A fentiek alapján úgy érzed, hogy a te védőnőd az egyik legjobb a világon? Jelöld őt az Év Védőnője díjra!Ehhez nem kell mást tenni, mint a MAVE honlapján vagy a Sudocrem hivatalos Facebook oldalán futó applikáció segítségével beküldeni egy rövid történetet és egy fotót a védőnőről. A jelölési időszak április 30-ig tart, ezt követően dönt majd a szakmai zsűri, valamint indul a közönségszavazás.

Jelölni az alábbi felületeken lehet:

Applikáció elérhetősége: https://www.facebook.com/szeretettelsudocrem/app/548210155294570/

MAVE honlapja: http://mave.hu/

Szöveg és kép: Red Lemon Media

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 12.19.

Ma Viola napja van.

Lélekmelengető karácsonyi whiskey koktélok

Az ünnepek közeledtével még jobban esik az otthoni pihenés, egy-egy finom, fűszeres itallal pedig még különlegessebbé tehetjük a hideg téli estéket.

  • 2018-12-17 18:51
3 hasznos orvosi tipp a pihentető alváshoz

A pihentető, mély alvás elengedhetetlenül fontos: úgy tűnik, ilyenkor passzívan pihenünk, azonban testünkben komoly munkálatok zajlanak. Szervezetünk ...

  • 2018-12-17 14:46
2 hónap alatt 573 pár sportcipő gyűlt össze

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) az idei Európai Diáksport Napján indította el az „Egy cipőben járunk” névre keresztelt társadalmi felelősségvállal...

  • 2018-12-17 13:13
Megszületett Magyarország első agrár-mesekönyve

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ az agráréletformára nevelést és a mezőgazdasági szakmák népszerűsítését tűzte ki célul. Ennek szellemébe...

  • 2018-12-17 10:35
Applikáció a gyermekek és a család védelméért

Már elérhető az Androidra fejlesztett Szemfüles applikáció, amelyet alapszoftverként javasolt alkalmazni minden gyermeke egészségére odafigyelő szülőn...

  • 2018-12-17 08:06

hirdetés

Jótékonysági plüssárveréssel készült a karácsonyra az IHM

Ha jótékonykodásról van szó, akkor az Irigy Hónaljmirigy tagjaira mindig az elsők között lehet számítani. A paródiazenekar tagjai most újfent bizonyít...

  • 2018-12-12 20:48
Decembertől már adományozni is lehet a Díjneten

Jól ismert alapítványokat is lehet már egyszerűen és átlátható módon támogatni a Díjneten. A független e-számlakezelési rendszer felhasználóinak decem...

  • 2018-12-12 16:49
Így tedd le a munkát karácsony előtt 3 lépésben

Ki ne ismerné az érzést, amikor az ünnepi készületek alatt minden egyszerre a nyakunkba szakad? Takarítás, sütés-főzés, ajándékok beszerzése, és ha ez...

  • 2018-12-12 15:00
Nem lettek jobbak a főnökök 15 év alatt…

Stresszesebb munka, keményebb elvárások, és munkaerőhiány ide vagy oda, a főnökök többsége továbbra sem bánik jobban alkalmazottaival – derül ki a Wor...

  • 2018-12-12 11:41
Hasznos tippek az adathalászok ellen

Egyre többször hallani, hogy különböző pénzintézetek, webshopok nevével visszaélve próbálnak meg hozzájutni csalók óvatlan felhasználók személyes adat...

  • 2018-12-07 20:46

Minden cikk

hirdetés

hirdetés