hirdetés

Partnereink

Nem fogja kinőni: a gyermekkori kancsalságot kezeltetni kell!

hirdetés

Nem fogja kinőni: a gyermekkori kancsalságot kezeltetni kell!

A gyerekek körülbelül 4 százalékát érinti a kancsalság valamilyen formája. Az egyik leggyakoribb szembetegség lehet veleszületett, vagy 2-3 éves korban jelentkező, akár rejtett kancsalság is. Tévhit, hogy a kétszemes látást úgyis kinövik a picik: a kezeletlen kancsalság látásromláshoz és koncentrációs zavarokhoz vezethet. Dr. Munkácsi Györgyi, a Czeizel Intézet szemorvosa segítségével időben felfedezhetjük az intő tüneteket.

Egészséges gyermekeknél általában 3 hónapos korban már megfigyelhető a két szemgolyót egyszerre, megfelelően irányító folyamat megléte, a két szem együttműködése, vagyis a térlátás pedig a kicsi 3-10 éves kora között alakul ki. „Kancsalságnak a két szem nézővonalának eltérését nevezzük. Ilyenkor a szemek összehangolt működése sérül, az egymást keresztező szemtengelyek miatt az ideghártya különböző pontjaira vetül a közvetített kép. Az így kapott kettőzött információ zavart okoz az idegrendszerben, amit a kicsi agya az egyik szem blokkolásával próbál kiküszöbölni” –mondja Dr. Munkácsi Györgyi, a Czeizel Intézet szemorvosa. „A kancsalságnak számos fajtája létezik, beszélhetünk az iránya szerint befelé térő, kifelé térő, vagy függőleges kancsalságról, de osztályozhatjuk a betegséget kiváltó okok szerint is – veleszületett, fénytörési hiba miatt kialakuló, rejtett kancsalság, stb. Bármelyik típust, vagy arra utaló tüneteket észleljük is, mindenképpen szemorvoshoz kell fordulni!”

hirdetés

Gyakran a ráutaló panaszok ellenére is csak az iskolakezdést megelőző szűrővizsgálatnál derül fény a látásproblémára. Pedig előfordul, hogy fáradtság és erős szemterhelés mellett időnként kancsalít is a gyerek, de a gyakori fejfájás, hunyorgás, visszatérő szemgyulladás is mind intő jelek lehetnek. Semmiképpen se bagatellizáljuk el a gyerek panaszait, mert súlyosabb betegséget is jelezhet, illetve tartós látásromláshoz vezethet.

A nyilvánvaló és a rejtett kancsalság meglétét otthon is ellenőrizhetjük takarási próba segítségével. Kérjük meg a kicsit, hogy nézzen egy a távoli, majd egy közeli pontot (fényforrást), kezünkkel pedig takarjuk el az egyik szemét. Figyeljük, hogy a másik szem végez-e közben beállító mozgást. Ha igen, akkor kancsalságra kell gyanakodnunk. Az otthoni próba mellett érdemes még iskolakezdés előtt legalább egyszer, bölcsődés korban szemészeti szűrővizsgálatot is beiktatni. A kancsalság örökölhető, ezért, ha a családban előfordult fénytörési hiba, kancsalság vagy tompalátás, a vizsgálatot évente ismételjük meg, így akár még azelőtt orvosolható a probléma, hogy a kancsalság kialakulna” – javasolja a szakember.

A kezelés minden esetben egyéntől függő, de általában szemüveggel vagy szemüveg és takarás együttes alkalmazásával történik. Előfordulhat, hogy a szemüveg nem elegendő, vagy nincs dioptriás hiba a háttérben, ekkor rövid rutinműtétre kerül sor.

Szöveg, fotó: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 06.20.

Ma Rafael napja van.

Cukkini és hús – kell ennél több?

Dobjuk fel remek cukkinis és húsos ételekkel a menüt! Készítsünk könnyed reggelit, vacsorát vagy ebédet ezzel a remek kombinációval!

  • 2019-06-19 21:09
Így árnyékoljunk a kánikula ellen!

A kora nyári kellemes meleg minden kerttulajdonos kedvét meghozza ahhoz, hogy kialakítsa azt a pihentető oázist, ahol gyakorlatilag a teljes nyarat el...

  • 2019-06-19 19:04
Budapest egy hétig Sanghaj színeiben tündököl

"A Dinamikus Sanghaj" Város Promóciós Rendezvény 2019 június közepén kerül megrendezésre Budapesten, Magyarországon. Sanghaj Önkormányzat Információs ...

  • 2019-06-19 16:49
Nyári sminkelési tanácsok a kozmetikustól

Az évszakok változásával bőrünk állapota és igényei is változnak. Nyáron a szakemberek elsősorban az erős UV-sugárzásra és a hidratálásra hívják fel a...

  • 2019-06-19 15:54
Idén is díjazták gyermekeink „védőangyalait"

A családok segítőit, gyermekeink „védőangyalait" ünnepelték és köszöntötték a Védőnők Napján, ahol ennek a nemes és több figyelemre érdemes szakmának ...

  • 2019-06-19 12:10

hirdetés

Egészségházzal segíti Kastélyosdombó felzárkózását az Ökumenikus Segélyszervezet

Doktor Pont néven adott át hiánypótló intézményt Kastélyosdombón az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON. A több mint egy évtizede stratégiai partner...

  • 2019-06-19 09:37
Pap, youtuber és népszerű színészek segítenek az üzenet célba juttatásában

Kreatív, megvalósítható ötleteket vár a résztvevőktől egy környezetükben fellelhető problémára a British Council People 2 People projektje, ezért közö...

  • 2019-06-19 08:53
Történelmi csata az Esztergomi Bazilika előtt

Európa legnagyobb bazilikája előtt, az Esztergomi Várszínházban láthatja a magyar közönség először a Zenta, 1697. című rockoperát augusztus 14-én. Ezt...

  • 2019-06-18 19:35
Puskás Peti lett a legnépszerűbb ökoharcos

Harmadik alkalommal adták át a JOY Social Media Award díjait. A nagyszabású rendezvényen a hazai közösségi média meghatározó szereplői ünnepeltek, his...

  • 2019-06-18 15:45
Szenzációs baby boom a Nemzeti Cirkusznál!

Két napon belül két újszülött érkezett a Magyar Nemzeti Cirkusz társulatába. Egy kis púpos teve, és ismét egy világszenzáció: megszületett Lelle, a ze...

  • 2019-06-18 10:41

Minden cikk

hirdetés

hirdetés