hirdetés

Partnereink

Zsonglőrként egyensúlyoz a színpad és az anyaság között Pásztor Anna

hirdetés

Zsonglőrként egyensúlyoz a színpad és az anyaság között Pásztor Anna

Az Anna and the Barbies 11 éves pályafutása alatt a hazai könnyűzenei élet egyik legmeghatározóbb csapatává vált. Énekesük, Pásztor Anna a Class Utasban többek között arról is mesélt Garami Gábornak, mi motiválja őt a színpadon és azt is elmondta, hogy tud kislánya születése után néhány hónappal is bombaformában tombolni a színpadon.

Hip-hop zenekarként indultak, majd később rájöttek, hogy nekik csakis a rock and roll áll jól. Az Anna and the Barbies több mint 10 éve szórakoztatja a nagyközönséget, és mint Pásztor Anna a Class FM népszerű digitális műsorában elmondta, más zenészek is szívesen csatlakoznak ahhoz a fajta őszinte misszióhoz, amit képviselnek.Nem arról szól, hogy minél nagyobb sztárrá váljunk és az emberek imádjanak. Fontosabb, hogy a világ „kiszolgáló személyzete legyünk” – magyarázta extravagáns fellépőruháiról és sminkjeiről is ismert énekesnő, aki kétgyermekes anyukaként sem mondott le a színpadi őrületről.

hirdetés

Kislánya, Zoé januárban született, kisfia, Benjámin két és fél éves, Anna pedig cirkuszi zsonglőrként egyensúlyozik imádott munkája és magánélete között. „Úgy néz ki, hogy megérkezem, beállok, aztán fölszaladok a békés, kisággyal, ringatóval, piros és lila takaróval berendezett kis gyerekszobába, ott gyorsan szopizik a baba, utána pedig lerohanok a dübörgő Marshall ládák kereszttüzébe” – mesélte nevetve az énekesnő, aki a cirkuszokból ismert, pálcán pörgetett tányérokhoz hasonlította az életét. „Minél több tányért pörgetsz, annál jobban oda kell figyelni, melyik tányér esik le. Amikor már egy épp zuhanni készül, akkor gyorsan megpörgetem a szövegírást, a zenekart, főzök valamit, aztán ki kell takarítani otthon, és játszani a gyerekkel… Ez egy olyan cirkusz, amin csak nevetni lehet” - tette hozzá Anna.

A hetente jelentkező Class Utas népszerű házigazdája, Garami Gábor csodálattal hallgatta az elképesztő tempót diktáló Pásztor Anna beszámolóját. „Hihetetlen személyiség, ezer fokon ég és pörög, akinek a hatása alól nem tudod kivonni magad. A leginkább az tetszett az interjúban, amikor arról beszélt, hogy valószínűleg azért olyan fáradhatatlan, mert legyen szó a kapott energiáról, jókedvről vagy kreativitásról, nem tartja meg magának, hanem igyekszik tovább adni annak, akinek szüksége van rá. Szerintem ez bárkinek példaként szolgálhat a mindennapokban” – fogalmazott a rádiós.

Mit mond minden koncert előtt Hernádi Dávid basszusgitáros Annának? Miért evett meg egyszer egy fél tubus cipőpasztát az extravagáns énekesnő? Miről mesél majd az unokáinak? Kiderül a Class Utas legújabb adásából, amely a leghallgatottabb rádió Facebook oldalán és a www.classfm.hu-n is elérhető.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Egészség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés