hirdetés

Partnereink

Rihanna történelmi videoklippel jelentkezett

hirdetés

Rihanna történelmi videoklippel jelentkezett

Rihanna a Vevo csatornáján is debütált az American Oxygen-hez forgatott videoklip, ami most komoly témákat dolgoz fel. Rihanna új videoklipje nyugodtan ki lehet jelenteni elgondolkodtatóra sikeredett.

Így a legtöbb nézőt valamint zenei kritikust is megindította. Az American Oxygen klipjére bár könnyedén ruházzák rá a politikai jelzőt, viszont az énekesnő szerint erről szó sincs. A kisfilm mindössze megmutatja Amerika történetét valamint a hollywoodi álmot, amit nem kevesen üldöznek, így bátran kijelenthetjük, hogy tökéletesen illik a dal témájához.

hirdetés

A videoklip először a Tidal-en debütált egy pár hete, azonban április 16-án felkerült Rihanna VEVO-csatornájára is, így most már mindenki számára teljesen ingyen elérhetővé vált. A kislemez jobban teljesít, mint a FourFiveSeconds valamint a Bitch Better Have My Money, mivel szinte már mindenhol a toplista legelején köszön vissza a vásárlókra az iTuneson. Ez a 3-ik kiadott dal Rihanna várva várt 8-ik stúdióalbumáról, aminek címe még rejtély.

2009 február 8-án Rihanna Grammy-fellépését az utolsó pillanatban eltörölték, mivel volt barátja, Chris Brown, előző éjjel szétverte az arcát, ami egyhangúan sokkolta a világot. Chris-t letartóztatták, és március 5-én előállították bántalmazás gyanújával. Mivel a TMZ.com által kiszivárgott Rihanna rendőrségi felvétele (a sérülések jól láthatóak voltak az arcán), így nem volt kétséges a bűntény. A média Rihannát a családon belüli erőszakot elszenvedő nők megtestesítőjének állította be, valamint felhívták a figyelmet az elkeserítő statisztikákra. Rihanna június 22-én tanúskodott Brown ellen, aki szintén minden pontban bűnösnek vallotta magát. Öt év próbaidőt kapott, és egy távol tartási végzéget. Chris után Rihanna imázsa komoly változásokon ment keresztül - a "szende" kislánynak búcsút intett, és bekeményített a "Rated R" korszakkal. Sokan Brown-t tartották emiatt "felelősnek".

Zene és hang

A Good Girl Gone Bad alatt Rihanna vokális leckéket vett Ne-Yo-tól. Ne-Yo megtanította neki, hogy vegye helyesen a levegőt, és használja az adottságait. A Loud turnén jó kritikát kapott a kritikusoktól, és magas, fejlődő tendenciát mutat showról showra. Remek, kellemes hangja a BBC szerint olyan balladákban jön a legjobban elő, mint a "Love The Way You Lie (Part II)", "California King Bed", "Diamonds" valamint a "Stay". Rihanna Madonnát nevezte meg legnagyobb inspirálójának valamint példaképének. Azt nyilatkozta, ő akar lenni a jövőben a "fekete Madonna". Egy interjúban így valott: "Szerintem, Madonna erős hatást gyakorolt rám, főleg, a korábbi munkáimra. Ha visszanézek az időben, gyakran látom, hogy újraalkottam a korábbi öltözködési stílusát és zenéjét, egy szerethető módon. Hihetetlenül felnézek rá." Emellett Whitney Houston-t is megemlítette, mint példakép, Mariah Carey, Beyoncé, Alicia Keys, Fefe Dobson, Celine Dion, Brandy, Gwen Stefani valamint Janet Jackson mellett.

Rihannát nagyban inspirálta kezdetleges karrierje folyamán Beyoncé együttesének, a Destiny's Child-nak fellépései. Az énekesnő felhasználta a "Hate That I Love You" valamint a "Rehab" videoklipjében Marilyn Monroe ikonikus, vintázs ruháit. A "sötét és ijesztő" jelent a "Disturbia" videóban pedig Michael Jackson "Thriller"-ből lett kimásolva. Példaképe az elhunyt jamaicai énekes valamint dalszövegíró, Bob Marley. "Ő az egyik valaha élt legkedvesebb előadóm. A caribbean stílusban mindenkit kiütött." Rihannát rögtön az első albuma megjelenését követően az "R'n'B" hercegnőjeként kezdték emlegetni a kritikusok.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés