hirdetés

Partnereink

Nálunk koncertezik a brit fenegyerek

hirdetés

Nálunk koncertezik a brit fenegyerek

A nyár mindig számos nagyon jó koncerteket tartogat, amelyek között természetesen kiemelt szerepet kapnak a világsztárok is. Idén sem kell elkeserednünk, hiszen hazánkban is nagyon sok világsztár eljut majd, hogy elkáprásztassa a közönséget. Egyik ilyen sztár lesz Robbie Williams is, a brit fenegyerek. Aki tehát nagy rajongója és mindenképpen szeretné élőben látni, hallgatni, akkor annak most nagy lehetőség nyílik erre.

A 4 hónapon át tartó Class Nyár 2015 keretein belül hazánk leghallgatottabb rádiója olyan világsztárokhoz hozza közelebb a hallgatókat, mint Avicii, David Guetta vagy a fent említett Robbie Williams. Helyet kap a színes zenei felhozatalban a páratlan hanggal megáldott John Newman, a világhírű R&B és soul énekesnő Emeli Sandé, a teltházas koncerteket jegyző Wellhello, a fiatalabb korosztály nagy kedvence, a bájos Violetta, sőt, a sportrajongók a Forma 1-re is kijuthatnak. A legszerencsésebb hallgatóknak a belépőjegyen felül lehetősége nyílik a színfalak mögött, személyesen találkozni a legnépszerűbb előadókkal vagy sportolókkal. Ehhez nem kell mást tenni, mint hallgatni a rádiót és részt venni Vágó Pirosnál, Abaházi Csabánál, Garami Gábornál, Argyelán Krisztánál, vagy a Morning Show műsorvezetőinél a játékban!- tudtuk meg a Red Lemon Mediatól.

hirdetés

Visszatérve Robbie Williams-hez, szeretnénk mindenkinek egy kis kedvet csinálni a koncertre, ezért megosztunk vele kapcsolatban pár fontos tudnivalót.

  1. A feleségét egy vakrandin ismerte meg, amelyet a közös barátaik hoztak össze a számukra még 2007-ben. Egyébként azt hitte, hogy Ayda terhes, mivel a ruhájának előnytelen volt a szabása.
  2. Most már boldog házasságban él, viszont az előtt bizony falta a nőket. A régebbi viszonyai között olyan neveket említhetünk, mint Nicole Kidman, Cameron Diaz, és a Spice Girls két tagja: Mel C és Geri Haliwell.
  3. Többszörösen rekorder. Az Egyesült Királyságban több albumot adott el, mint bármelyik más brit szólóénekes a történelem során. Ez több mint 70 millió lemezt jelent, 2004-ben pedig bekerült a UK Music Hall of Fame-be, miután a 90-es évek legnagyobb művészének szavazták meg.
  4. Eddig összesen 13 tetoválással büszkélkedhet. Egyik csuklóján a Take That logóját viseli, a jobb gyűrűsujjára pedig a felésége nevének a kezdőbetűje van varrva, mert folyton elveszíti a jegygyűrűt.
  5. 2007-ben összetűzésbe keveredett a szomszédjával, Joe Pesci-vel, akit a Reszkessetek Betörőkből ismerhetünk. A popsztár focista barátai ugyanis az autóikkal elállták a szomszédnak a garázsbejáratát, erre pedig egy golfütővel akart az autónak esni. Szerencsére Robbie még időben közbeavatkozott és megakadályozta, hogy károkat okozzon. Miután mindketten lehiggadtak az énekes egy 400.000 dolláros Bentleyt ajándékozott Pescinek engesztelésképpen.
  6. Nincs jogosítványa. Már 41 éves, viszont még most sem tud vezetni és elmondása szerint már nem is akar megtanulni. Ugyanakkor Los Angelesben mindenkinek saját autója van, így ott egy limuzint bérel, ami mindig rendelkezésre áll, ha szükség lenne rá.
  7. UFO rajongó. Állítása szerint már többször is látott UFO-t, így egy-egy dalát a harmadik típusú találkozások ihlették. Azt vette a fejébe, hogy megvásárolja a White Rock Islandet Kalifornia mellett és UFO megfigyelő bázisnak alakítja ki.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés