hirdetés

Partnereink

Ez a mosolygós magyar lány lesz a világbajnok!

hirdetés

Ez a mosolygós magyar lány lesz a világbajnok!

Mi, magyarok kétségkívül számos sportban remek teljesítményt nyújtunk, ennek megfelelően pedig évente számos világbajnoki arany mellett díszeleghet egy magyar név. Nem kevesebbre törekszik Kárász Anna sem, ugyanis a közelgő kajak vb-n ő szeretne felállni a dobogó tetejére!

Természetesen reméljük, hogy sikerül is neki, hiszen akkor így ez a cím magyar kézről szálhat magyar kézre. Nem is olyan régen ugyanis évekig egy bizonyos Kozák Danuta büszkélkedhetett ezzel. Anna tehát rendkívül elhivatott és határozott, amely meg is látszott az utóbbi időkben az eredményein is. A válogatókon ugyanis neki sikerült megszerezni az 500-as első helyét. A fiatal sportolónőnk nem mellesleg februárban végzett a szegedi egyetem közgazdaság szakán, ősszel pedig felsőfokú nyelvvizsgát szeretne tenni angol nyelvből.

hirdetés

Kárász Anna nyilatkozata a Borsnak: „Egyfelől úgy gondolom, hogy most azért jött ki a lépés és tudtam nyerni a válogatókon, s ezzel elvinni az 500 egyest, mert végre csak a kajakra tudtam összpontosítani, mivel végeztem az egyetemen. Ezenfelül mentálisan és fizikálisan is beértem, és sokat segített edzőm, Kovács László türelme, tudása, tapasztalata. Másfelől viszont azt gondolom, hogy összességében jót tesz az embernek, ha nem csak egy dologra teszi fel az életét, ezért akarok még ezt követően is tanulni. A szüleimtől tanultam, hogy nem csak a sport, hanem a tanulás is fontos, én mindig minden percemet beosztom, nagyon tudatosan élek. Azt pedig apukámtól tanultam, hogy ha az ember egy nagyon fontos dolgot csinál, például versenyez, akkor mindent kizár. A sok munkán és tapasztalaton kívül ez segített az idén, és ki tudtam végre vívni a felnőttek között is az egyes indulási jogot a vb-n. Általában azt mondja az ember a nagy versenyek előtt, hogy ha kihozza magából a maximumot, akkor már elégedett. Én nem félek kimondani: világbajnok akarok lenni egyesben!”

A nyilatkozatából is árad a győzni akarás, illetve minden egyes mondata egy igazi sportegyéniségre jellemző. Szerencsére már hazánkban  nem csak a foci népszerű, hanem egyéb sportok is, például a kosár, kézi, vizilabadba és a kajak is egyre nagyobb tábornak örvend. Ugyanakkor más felől remek, hogy Anna nem csak kizárólag a sportnak próbál élni, hanem képzi magát szellemileg is. Ez pedig hasznára válhat a sportban is, hiszen egyre több sikeres fiatal sportolónk egyben szellemileg is magasan képzett. Az angol nyelv pedig a mai világban szinte már kötelező, hiszen például egy-egy világbajnokság alkalmával bizony szüksége lehet Annának erre is.

Ugyanakkor nyilván szüksége van neki is pihenésre, kikapcsolódásra, magánéletre. De persze még ezen a téren is sokszor befurakodik a sport az életébe. Például a helyszínen tekintette meg a Magyar Forma1-es nagydíjat, ami egyébként rendkívül látványosra és izgalmasra sikerült idén. A nők általában nem különösen szeretik az autós sportokat, illetve a labdajátékot sem, viszont a Forma1 élőben nagy élmény lehet még nekik is. Szeretnének tehát mindenkit buzdítani a sportok irányába, hiszen mint sportoló nem csak remek élmény, hanem még egészséges is. De nyilván rajongónak lemmi sem utolsó, hiszen rendkívül izgalmas dolog szorítani a közös cél eléréséért. Ja és persze nem csak szorítani kell, hanem szurkolni, bátorítani a kedvenc sportolót vagy csapatot, jelen esetben Annát. Köztudott ugyanis, hogy a sportolók teljesítménye jelentősen javulhat, ha azokat bíztatják a szurkolók. Mi pedig ezt miért is ne tehetnénk meg, hiszen magyarok vagyunk!

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés