hirdetés

Partnereink

10 év után kerültek elő az elveszettnek hitt IHM jelmezek

hirdetés

10 év után kerültek elő az elveszettnek hitt IHM jelmezek

Hihetetlen dolog történt a jubileumi koncertjükre készülő IHM tagjaival. A minap tíz év után a semmiből került elő egy zsák, amely elveszettnek hitt fellépőruhákat rejtett…

Vazul néni, a Numerakirály, Hófehérke és a hét mirigy törpe, Győzike, Kis Grófo - az elmúlt 25 évben több száz jelmezt viseltek már az Irigy Hónaljmirigy tagjai. A paródia zenekar szinte az összes ruhára pontosan emlékszik, hiszen mindegyikhez szép emlékek kötődnek. Ezért is jelentett hatalmas örömet a csapatnak, hogy nemrég eltűntnek hitt holmik kerültek vissza hozzájuk.  

hirdetés

„Egy vidéki fellépés alkalmával megjelent egy férfi az öltözőajtóban és lerakott egy nagy zsák színes cuccot. ’Ezt a múltkor ott felejtettétek’ – mondta, aztán odébb állt, de hogy hol van az az ’ott’, a mai napig sem derült ki. A zsákot kibontva viszont leesett az állunk, mert olyan cuccok voltak benne, amiket 10 éve kerestünk és már rég lemondtunk róluk. Előkerült például az első Edda paródiánk melós overall jelmeze - amit még Kabai Laci „lopott” egykori munkahelyéről -, valamint egy filmgyári mellény és egy viseltes Demjén-haj is” – mesélte nevetve Sipos Peti, aki azt is elmondta, hogy a kellékek hamarosan újra láthatók lesznek a színpadon.

„Ez most igazán jól jött, mert a 25 éves jubileumi műsorunkba néhány nosztalgikus paródiát is szeretnénk beépíteni, nem beszélve arról, hogy milyen fantasztikus emlékek kötődnek ezekhez a jelmezekhez. A titokzatos fiatalembernek pedig üzenjük, hogy vendégünk egy finom italra és nagyon köszönjük!” – tette hozzá az énekes.

Az Irigy Hónaljmirigy 25 éves jubileumi szuperkoncertje december 18-án lesz az Arénában. ahol minden bizonnyal az összes mindenki által jó ismert népszerű karakter színre lép majd a srácoknak köszönhetően.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés