hirdetés

Partnereink

1001 éjszakán át buliztak a hazai hírességek

hirdetés

1001 éjszakán át buliztak a hazai hírességek

Vízipipák, repülőszőnyegek, turbánok és szultánok - minden eddiginél színesebb és látványosabb tematikus partival zárta a hétvégét a KIOSK, amely ezúttal igazi palotává változott át. A feledhetetlen szülinappal egybekötött rendezvényről olyan hírességek sem hiányozhattak, mint Debreczeni Zita és Gianni, Nagy Adri, Szekeres Nóra, TolvaiReni, Baronits Gábor vagy éppen Árpa Attila.

Mesés keleti hangulat szállta meg a népszerű fővárosi találkozóhelyet, ahol az egész hétvégén át tartó varázslatot szombaton egy őrületes parti koronázta meg. A nem mindennapi eseménynek Nagy Adri sem tudott ellenállni, hiszen nagy rajongója ennek a kultúrának.„Amikor Egyiptomban jártam, teljesen magával ragadott a kultúra és a jellegzetes helyi viselet. De több szempontból is közel áll hozzám ez a világ, mivel a keleties ízeket is nagyon szeretem, gyerekkoromban pedig rajongtam az Aladdin című meséért. Régi vágyam eljutni Indiába, és a KIOSK kicsit megelőlegezte most nekem ezt az utazást” – mondta a Jóban Rosszban színésznője, aki hamarosan új dallal is debütál.

hirdetés

Szekeres Nóri szívesen szakad ki a hétköznapokból, ez a világ pedig már ismerős volt számára.„Törökországban és Jordániában járva kaphattam egy kis ízelítőt ebből a hangulatból, de ez a parti igazán mesésen sikerült. Nagyon tetszik, hogy Hubert és a barátai ilyen tematikus esteket álmodnak meg, ebben a legjobb, hogy meg is valósítják mindezt, amelynek így mi is a részeseivé válhatunk. Itthon többnyire csak farsangkor öltözünk be, de ezek a bulik egy plusz alkalmat teremtenek arra, hogy kicsit elrugaszkodjunk a valóságtól, játszunk egy jót, és kicsit másak legyünk.” – vélekedett Nóri.

Az este extra különlegessége volt, hogy a tulajdonos, Hlatky-Schlichter Hubert itt ünnepelte születésnapját.„Jelenleg öt legfontosabb nő van az életemben, akik mindenben mellettem állnak. Velük szoktunk viccelődni, hogy ők a HSH Harem. Ezért is választottam ezt az irányvonalat az idei szülinapom alkalmából” – kezdte Hubert.„A tematikus bulik pedig már hagyománynak számítanak nálunk. Néhány éve szerveztem az első ilyen eseményt, mivel fontosnak tartom, hogy olyan élményeket adjak mindenkinek, amelyek kiszakítanak minket a hétköznapokból”– tette hozzá.

A szultánok és háremhölgyek között néhány további híresség felbukkant a tömegben, közöttük Debreczeni Zita és Gianni, TolvaiReni, Szegedi Kata, Wossala Rozina, Árpa Attila, Lakatos Márk, Baronits Gábor és Kentaur.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés