Partnereink

Naprakész hírek a hazai celebekről

Naprakész hírek a hazai celebekről

Az eseményen nem csak a külföldi sztárvilágban zajlanak, hanem itthon is bőven van mire oda figyelnünk. Hol a nagy szakítások, vagy az annál nagyobb kibékülések, vagy éppen a botrányt keltett menesztésekről legyen szó a köztévében!

Megszületett Janicsák Veca első gyermeke

Alig néhány nappal a 2016-os év beköszönte után rögtön baba hírrel szolgálhatunk a hazai sztárvilágból, hiszen nem rég értesülhettünk arról, hogy megszületett Janicsák Veca első gyermeke. A kicsi és anyukája is nagyon jól vannak. Veca most még inkább sugárzik a boldogságtól, mint várandósága alatt. Az énekesnő elárulta, nem természetes úton szülte meg kislányát, akit Emmának neveztek el szerelmével. Közel egy héttel ezelőtt, császármetszéssel hozta világra első gyermekét. A kicsi kiváló egészségnek örvend, 3700 grammal, és Veca elmondása szerint, olyan, mint egy kis Budha. A sztár saját facebook oldalán közölte a nagy hírt rajongóival!

Fiatalabbra cserélik Jakupcseket

Néhány hét telt el azóta, hogy nagy port kavart, amikor a Ridikül című csajos műsor forgatási szünete alatt, bejelentették, hogy 130 munkatárssal egyetemben Jakupcsek Gabriella további munkájára nincs tovább igénye a köztévének. A hír megdöbbentő volt, olyannyira, hogy a nagy múltú műsorvezető nem tudta tovább folytatni a forgatást, és mint egy sokkot kapva elrohant, illetve a további forgatási időre sem ment be a stúdióba. A találgatások eddig számtalan formát öntöttek, és most újabb fejlemények vannak kialakulóban. Több napilap, köztük a Blikk értesülései szerint a páratlan tehetségű Jakupcsek Gabriellát egy nála több, mint 10 évvel fiatalabb műsorvezetőnőre szeretnék lecserélni. Az értesülések szerint a jövőben a Ridikül című műsort Novodomszky Éva fogja vezetni. Éva eddig a Családbarát című közéleti műsort vezette, de most új szerepbe lép. Állítólag már a szerződését is aláírta az MTVA vezetőségével.

Szabó Zsófinak megkérték a kezét!

Örömben és boldogságban nincs hiány Szabó Zsófi háza táján sem, hiszen a hazai hírességet szerelme Kiss Zsolt eljegyezte karácsonykor. A szerelmesek 300 napja alkotnak egy párt és számura elég volt ennyi idő is ahhoz, hogy szerelmüket egy lánykéréssel megpecsételjék. Zsófinak ez volt az igazi meglepetés és karácsonyi ajándék, hiszen számára a Jézuska gyűrűt hozott.

A nagy szakítás

Van sajnos rossz hírünk is, mivel van olyan, aki az újévet szingliként kell, folytassa tovább. Nem rég érkezett a nagy bejelentés, miszerint a Való Világból megismert Edina és Laci már nem alkotnak egy párt a 2016-os évben. A hírt maga Laci közölte Facebook oldalán: „Sajnos az újévet szingliként kezdtem... Nem mondom, hogy rossz volt, de örülök, hogy vége és tisztán látom a kapcsolatunkat. Szidni nem fogom őt soha, de az utolsó sor, amit küldött, meg, ahogy ez a decemberi hónap eltelt megbélyegezte az egész kapcsolatunkat. Én sajnos nem bírlak tovább eltartani, de az új lovagod, akivel összejöttél mindent megad neked. Köszönöm a lenéző szöveget, amiben azt írtad majd nézzük meg ki hol tart egy év múlva. Igazán motiváló volt számomra. Eddig is megtaláltam mindenhol a helyem és ezután is így lesz”- mondta Laci szomorú, de mégis megkönnyebbült hangvételben.

Képek: delina és filmsor.net

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.27.

Ma Hajnalka napja van.

Magyarország élen jár a klinikai vizsgálatok terén

Egyre ismertebbek a klinikai kutatások hazánkban. Magyarország már a negyedik helyen áll az egy főre vetített vizsgálatok számát tekintve egész Európá...

  • 2017-03-26 20:33
Derítsen mielőbb fényt a csecsemőkori szembetegségekre

Tíz szűrővizsgálaton átesett gyermek közül egynél valamilyen szemészeti rendellenesség állapítható meg. A leggyakoribb eltérések a rejtett dioptria hi...

  • 2017-03-26 19:12
Az MTV Movie Awards mostantól tévésorozatokat is díjaz

Az MTV 25 év után újragondolja filmes díjátadójának koncepcióját és idén májustól a hollywoodi produkciók mellett tévésorozatokat is díjaznak majd.

  • 2017-03-26 17:40
Tippek a tavaszi méregtelenítéshez

A legtöbben tavasszal szánják rá magukat a fogyókúrára és a méregtelenítésre, hogy magabiztosabban vághassanak neki a közelgő strandszezonnak.

  • 2017-03-24 19:09
5 érdekesség, amit nem tudtál az Oscar-díjas Viola Davisről

Hihetetlen, hogy a Dél-Karolinából származó színésznő már elmúlt 50 éves, hollywoodi csillagának azonban eszében sincs leáldozni, sőt, egyre magasabbr...

  • 2017-03-24 16:19

hirdetés

Áttörés jöhet a mobilfizetésben

A Mastercard szerint az egyérintéses mobilfizetés a következő olyan innovatív fizetési megoldás, amely széles körben elterjed Magyarországon, vagyis e...

  • 2017-03-22 16:26
Nevetni szex közben – ciki, vagy nem?

A menet legnagyobb hevében tört ki belőled a röhögés. Ciki? Szerintem nem. Kellemetlen szex-történeteket osztottunk meg egy buliban, ahol is Laura ezz...

  • 2017-03-20 20:55
Mága Zoltán tűzifa akciója sok emberen segített

Ötgyermekes családnál, a Pest megyei Acsán zárta le a „Meleget az otthonokba!” jelszóval, február elején a rekord hidegben indított egész országot átf...

  • 2017-03-20 13:37
Sikerrel mutatkoztak be a magyar fejlesztések

Európa legjobb városfejlesztési nagyprojektje lett a Liget Budapest Projekt az „ingatlanszakmai Oscaron” Cannes-ban. A Liget Budapest Projekt a MIPIM ...

  • 2017-03-20 12:05
Csíkok, buggyos ujj és rózsaszín minden mennyiségben

A hosszú tél után végre mutogatja magát a balzsamos tavasz is, így testünk-lelkünk felfrissülése mellett a ruhatárunk is fellélegezhet. A sötét színek...

  • 2017-03-20 08:37

Minden cikk

hirdetés

Likeolj minket

hirdetés