Partnereink

Lázadó kamasz volt az X-Faktor győztese

Lázadó kamasz volt az X-Faktor győztese

Kocsis Tibort megihlették tinédzser évei: a Másolt kazetták című vadonatúj száma és az ebből készült music videó a napokban debütált. Az énekes az új dal kapcsán a Sláger Híradóban mesél majd tini kori élményeiről, és az is kiderül, milyen csínytevéseknek volt részese lázadó iskolai évei alatt.

Kocsis Tibor új dala, a Másolt kazetták és a hozzá tartozó music videó a ’80-as, ’90-es évek világába repít vissza - az énekes ezekben az években lázadó tini korszakát élte, mindene volt a zene és a barátok. „A dal szövegében és hangszerelésében is visszaköszönnek ezek az idők, ugyanis az akkor nagyon népszerű Linda című sorozat zenéjét dolgoztuk fel, és hangszereltük a mai kor igényeinek megfelelően” – kezdte Tibor, aki már a dal címével is a kor egyik legjellemzőbb tárgyára utal.

„A kazetta fontos szerepet töltött be a középiskolás éveim alatt, ugyanis iskolarádiósként rengeteg időt töltöttem azzal, hogy a legnépszerűbb számokat felvettem a rádióból kazettára, és összeállítottam a kedvenc válogatásaimat. A walkman is folyton az oldalamon lógott akkoriban. Rajongtam Michael Jackson, a Take That és a Hip Hop Boyz zenéiért, de a sulirádióban sokszor játszottam Ace of Base, Marky Mark vagy Dr. Alban-slágereket is. Mindent, ami akkor menő volt” – árulta el Tibor a Sláger TV-ben, akinek új dalát a nosztalgia szellemében kazettán is legyártottak pár példányban.

„Azokban az időkben még volt hajam, ráadásul göndör. Reggelente egyesével állítottam be a szálakat, így szinte vizes fejjel, agyonzselézett hajjal indultam suliba. Szerettem kockás flanelingeket hordani és Game Boy-jal játszottam. Nem voltam rossz diák, ezért a tanárok szerettek, de határozott és hangadó voltam, így néha slamasztikába kerültem” – mesélte nevetve az énekes, aki az osztálykirándulások alkalmával sem maradt ki a buliból. „Nagyon menőnek éreztük magunkat, amikor megittuk az első pohár vörösboros kólánkat, elszívtuk az első szál cigarettát, vagy amikor elcsattant életünk első csókja. Feszegettük a határainkat, a felnőtté válás első lépései voltak ezek” – tette hozzá Tibor, aki a Másolt kazetták music videójának premierjére meghívta sok középiskolából ismert barátját is, akikkel a mai napig nagyon jó kapcsolatot ápol.

„A tinédzser életérzést és a ’90-es évek világát próbáltuk megjeleníteni a klipben, amelyben fiatalok egy csoportja a padláson kutakodik – itt találnak rá szüleik régi tárgyaira: a polaroid fényképezőre, a videojátékokra, a kazettás walkman-re. A történet végén a fiatalok megérkeznek a koncertemre, és a Linda sorozat rendőrnője, Görbe Nóra is feltűnik egy pillanatra” – zárta a beszélgetést Tibor.

Ajánló: Kocsis Tibor a Sláger Híradóban február 11-én, csütörtökön, 17.00 órától a Sláger TV műsorán!

Kép: Rétvári Attila

Szöveg: Good PR Solution

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 05.25.

Ma Orbán napja van.

Ígéretes amerikai-magyar tudományos együttműködés

A világon először alkalmazzák a deutériumot diagnosztikai markerként a kaliforniai Santa Monicában tavaly ősszel megnyitott 13Cignature 2Health Diagno...

  • 2017-05-24 22:01
Good Charlotte a Budapest Parkban

Új, Youth Authority című lemezével és tini korunk kedvenc dalaival tér vissza hazánkba a Good Charlotte. A Madden-ikrek csapata június 17-én négy bará...

  • 2017-05-24 20:36
Tudom, min napozol a jövő nyáron

Innovatív, praktikus, kreatív, kényelmes és nem utolsó sorban egyedi strandbútokokra írt ki pályázatot a balatoni ellazulás központjának már tavaly ki...

  • 2017-05-24 18:59
Átadják a Puskás-díj gyerekeknek szóló változatát!

Május 31-én a Groupama Arénában rendezett Magyar Kupa-döntő előtt a Bozsik Bajnokok keleti és nyugati csapata is összecsap. A szervezők a mérkőzés leg...

  • 2017-05-21 15:23
Egressy Zoltán: Júlialepke

Régebbi és korábban meg nem jelent novellákat vegyesen tartalmaz Egressy Zoltán Júlialepke című új könyve. Az elbeszéléskötet június elején jelenik me...

  • 2017-05-21 13:19

hirdetés

Európa Zsebkönyvek

Klasszikus világirodalmi művek és kortárs elbeszélések után Vámos Miklós regényével és Háy János elbeszéléskötetével bővül az Európa Zsebkönyvek soroz...

  • 2017-05-21 11:21
Ismét nagy sikert aratott az Európa-napi fesztivál és futóverseny

Az elmúlt évek hagyományához híven idén is különleges eseménnyel emlékeztek meg az Európa-napról és hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozásának évf...

  • 2017-05-17 11:39
Paolo Giordano: Ezüst és fekete

A prímszámok magánya és Az emberi test szerzőjének harmadik regénye egy háztartási alkalmazottról szól, aki összetart egy széthullóban lévő családot. ...

  • 2017-05-16 19:41
150 éves a magyar bélyeg

Furcsa, néha vicces tárgyak a múltból, több százmillió forint értékű bélyegkülönlegességek a trezorok mélyéről kerülnek közszemlére a Postamúzeum és B...

  • 2017-05-16 13:45
150 éves a magyar bélyeg

Furcsa, néha vicces tárgyak a múltból, több százmillió forint értékű bélyegkülönlegességek a trezorok mélyéről kerülnek közszemlére a Postamúzeum és B...

  • 2017-05-16 12:45

Minden cikk

hirdetés

Likeolj minket

hirdetés