hirdetés

Partnereink

Kabos már életében is legenda volt!

hirdetés

Kabos már életében is legenda volt!

Megjárta Mauthausent. A borzal­makkal teli, embertelen haláltá­bort. Sok-sok családtagja veszett ott, ám o hazajutott. A fiatal Krausz László úgy döntött: megjár­ta ugyan a poklot, de szórakoztatni akar. Sikerült is, ő lett a kis Kabos.

Sárváron született a népes Krausz családba. Gyerekként bohóc akart lenni. Ezért amint lehetett, el­hagyta a családi fészkel és Pestre költözőn az egyik rokonához. Azért, hogy megússza a munkaszolgálatot, kitalálták, álljon be kertésztanulónak. El­végzi, ám 43-ban besorozzák munkaszol­gálatra. Népes családjával együtt elindul a halál felé.  Mauthausenben köt ki. A színész sok családtagjával ellentétben meg­éli a táborok amerikai felszabadítását. 31 kilóra soványodva, flekktífusszal, de túlélte a borzalmakat.

hirdetés

„Amikor hazajöttem Mauthausenből, az is nehezemre esett, hogy szóba álljak bárkivel is. Én nem úgy éltem meg a koncentrációs tábort, ahogy azt a könyvek leírták. Állandó halálfélelemben éltem. A mai napig nem tudok megbocsátani, mint ahogy azt sem tudom, hogyan éltem túl - mesélte el egy interjúban. Túlélte, talán az Isten akarta, hogy Kra­usz Laci megmutassa, mit tud, hogy több évtizeden át nevelésre csábítsa az embere­ket. Bálint Lajosnál, a jeles rendezőjénél tanul. Esténként a kávéházakban paródi­ákkal szórakoztatja a közönséget. Verebes Károly is foglalkozik vele. betanulnak egy-két számot, és ennek kapcsán is számos fellépés adódik.

Vidám évek

1951–et írtunk, amikor megalakult a Vidám Színpad, amelynek alapító tagja volt. Elein­te csak jelenetekben szerepel. Ám megszü­letik első magánszáma, a Leszállították a tüzelőmet című, amelyet a Magyar Rádió is felvesz. Ettől egy egycsapásra ismert lesz. Szenes Iván sorra írja számára a jobbnál jobb számokat. Időközben nevet változ­tatott, nagy példaképe. Kabos Gyula után felveszi a Kabos nevet. Később, amikor már országos ismertségre lesz szert, ő lesz a kis Kabos. vagy a vörös Kabos. Nem volt Budapesten és vidéken olyan nagy rendez­vény, ahol ne lépett volna fel. Szilveszteri, majd később tévés szilveszter, mindenhol ott volt a kis Kabos.

Filmsikerek

Az igazi áttörést A veréb is madár című film jelenti pályafutásában. Kabos kettős főszerepet alakít benne. Igazi közönségfilm lett. a bemutató évében hatmillióan látták. Ha ma élne a színész, azt mondanák rá: csajozós. Nem is nősült meg sokáig. Mivel az összes rokona a háború után és az ötve­nes években disszidált, nem volt nehéz a színésznek, hogy nyitott amerikai kocsival furikázzon. Igazi agglegény életet élt ad­dig, amíg a nála huszonhat évvel fiatalabb Urbán Erika színésznővel nem találkozott a Vidám Színpadon. A színész többször megjárta Amerikát. Ausztráliát, ott is óriási sikert aratva. Ját­szik még jó néhány alkalommal a Szeszé­lyes évszakok egyes jeleneteiben, de gégeproblémái nem engedik beszélni. Aztán kiderül, hogy rosszindulatú daganat van a hangszálán. Felesége otthon ápolja, azon­ban elesik, és korházba kerül, a combcsont­ja megsérült. Jom Kipurkor, a zsidók egyik nagy ünnepén távozik és 2004. szeptember 28-án, a születésnapján temetik el, 81 éve­sen.

Képek: 7ora7.hu és mozi.24.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés