hirdetés

Partnereink

Csobot Adél örül, Jamie Oliver viszont nem

hirdetés

Csobot Adél örül, Jamie Oliver viszont nem

Az év énekesnőjének választott Csobot Adél még mindig hétpecsétes titokként őrzi, hogy Istenes Bencével mikorra várják pontosan közös kisfiúkat, azt azonban egyáltalán nem rejtegeti a közönség elől, hogy hogyan gömbölyödik.

Egyre nagyobb pocakját ugyanis szívesen mutogatja szűk ruháiban. “Egy darab kismamaruhám sincs. Csak olyan darabokat vásárolok magamnak, ami egyébként is jó lenne rám. Már az elején megfogadtam magamnak, hogy nem akarok kismamaboltokba járni és próbálom ehhez tartani magam. (…) Bevallom, imádom mutogatni a pocakomat” – mesélte a Fem3 Caféban Adél, aki azt is elárulta, hogy hogyan készül a szülésre és az azt követő időszakra. “Készülök a szülés gyakorlati részére is. A kismamajóga sokat segít benne, illetve konkrét szülésfelkészítőm is van. Ha már meg lesz a pici, nem gondolnám, hogy mi azok leszünk, akik a négy fal között fogunk ülni. Ahogy eddig is mentem és pörögtem, és ahogy a párom, Bence is ilyen, remélem, hogy a kis gyerkőcünk is átveszi ezt a lendületet és ő is ilyen lesz. Nem szeretnék beburkolózni, mint egy kis hernyó és otthon ülni folyamatosan.”

hirdetés

Jamie Oliver azonban kiborult a hírtől, hogy újra apa lesz

Nagy volt a meglepetés, mivel a séf és neje nem tervezett ötödik csemetét. Jamie Oliver csütörtökön délután jelentette be hivatalosan, hogy bővül a családja, este már felesége, Jools Oliver növekvő pocakját is megmutatták a nyilvánosságnak, mivel együtt jelentek meg az Eddie The Eagle című mozi premierjén. A sztárszakács a Mirrornak és a The Sun magazinnak is nyilatkozott a gólyahírről, melyből kiderült nagy volt a meglepetés az egész család számára: " Ez lesz az utolsó, kezd az egész nevetséges lenni. Nem volt betervezve. Az egész családot sokkolta a dolog. Azt hittem, hogy éppen elég gyerekünk van már, de a nejem nagyon ügyes a családbővítésben, így egyszerűen csak sodródom vele."  - tette hozzá mosolyogva. Jamie-nek és Joolsnak már van egy 14, egy 12 és egy 6 éves lánya, egy egy öt éves kisfiuk, akik mellé remélhetően egy újabb fiú érkezik, hogy ne legyen akkora a nőuralom az Oliver házban.

Forrás: 24.hu, hirado.hu

Kép: cosmopolitan.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.16.

Ma Csongor napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés