hirdetés

Partnereink

Sztárperek: Hulk Hogan nyert, és Madonnának is jól áll a szénája

hirdetés

Sztárperek: Hulk Hogan nyert, és Madonnának is jól áll a szénája

Pont került a 2012-es botrány végére, az egykori pankrátor elégtételt kapott. Hulk Hogan könnyekben tört ki, amikor a bíró felolvasta az ítéletet, miszerint Nick Dentonnak, a Gawker.com nevű pletyka oldal alapítójának és A. J. Daulerio szerkesztőnek, összesen 115 millió dollárt kell fizetniük, amiért megsértették a sztár magánszféráját.

A 2012-ben nyilvánosságra hozott szexvideóban, az látszik, ahogyan Hogan egyik jóbarátja feleségével kerül intim kapcsolatba. A pankrátor második felesége, Jennifer McDaniel nem adta be a válási papírokat, a pár a mai napig együtt van. Az izomkolosszust állítólag jobban megviselték a történtek, mint a megcsalt felet, ezt jól elő is adta a bíróságon, ahol most 60 millió dollárt (16 milliárd forint) ítéltek neki érzelmi sérülések címén, és további 55 millió dollárt (14,6 milliárd forint) pénzügyi károk miatt. Ez a több mint 30 milliárd forintnyi kártérítés bőven fedezi Hulk pénzkieséseit, ami rá is fér, hiszen tavaly a World Wresting Entertainment is felbontotta vele a szerződését egy rasszista megjegyzés miatt. Egy ideig valóságshow-t se kell forgatnia a napi betevőért, ekkorra összeggel a bankszámláján, nem lehet oka panaszra.

hirdetés

Fordulat Madonna gyermekelhelyezési perében

Míg Madonna éppen Ausztráliában turnézik, a londoni bíróságon volt férje és közös fiuk, Rocco napokon keresztül meghallgatásokon vett részt. Az angol bíróság most döntött. Madonna végre fellélegezhet. December óta ugyanis most született először ítélet azzal kapcsolatban, hogy 15 éves fia Rocco maradhat-e édesapjával, a filmrendező Guy Ritchie-vel vagy vissza kell-e utaznia New Yorkba. Rocco még tavaly ősszel kelt útra édesanyjával, Madonnával - legújabb világkörüli koncertturnéjára. Európában aztán úgy döntött, meglátogatja Londonban élő édesapját, akkor még mindannyian úgy gondolták, csupán néhány napra. De nem sokkal később kiderült, a kamasz fiúnak esze ágában sem áll Madonnával folytatni az utat, sőt bejelentette, eztán édesapjával és annak új családjával szeretne élni. Guy Ritchie pedig nem akadályozta a döntését és nem küldte vissza Roccót édesanyjához.

A gyermekelhelyezési per végül januárban kezdődött, igaz Madonna részvétele nélkül. Az énekesnő ügyvédei folyamatosan amellett érveltek, hogy Rocco törvényes képviselője az édesanyja, tehát mellette kell, hogy maradjon. Így döntött a bíróság Guy és Madonna válásakor. A múlt héten szinte majd mindennap folytatódtak a meghallgatások a londoni bíróságon, ahol Rocco és Guy, valamint Madonna ügyvédei jelentek meg. Végül hétfő délelőtt ítélet született. Az ítélet értelmében a gyermekelhelyezési pert Rocco lakhelyén, azaz New Yorkban kell lefolytatni. Ennél fogva Roccónak vissza kell térnie édesanyjához eredeti lakhelyére. Madonna tehát fellélegezhet. Ugyanakkor azon valószínűleg még nem gondolkozott el, hogy egy kamaszfiúval vívott csata jóval keményebb lehet, mint egy bírósági tárgyalás. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy Rocco minden porcikájával tiltakozik Madonna felügyelete ellen.

Forrás: Híradó.hu

Képek: foxsports.comnlcafe.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés