hirdetés

Partnereink

Egy fiú a túlvilágról

hirdetés

Egy fiú a túlvilágról

2009. október 6-án egy amerikai fiú - Erik Medhus - egy negyvenötös kaliberű pisztollyal véget vetett életének, kimondhatatlan fájdalmat okozva családjának, egyben azonban elindítva egy olyan misztikus párbeszédet e világ és a másvilág között, ami a legújabb kori médiumítás egyik legrendkívülibb esetének tekinthető. Erik története bejárta a világot, internetes blogokon keresztül jelentkeztek olyanok, akikkel halála után kontinensnyi távolságokból lépett kapcsolatba, minderről pedig a közelmúltban Fiam és a túlvilág címmel egy dokumentumértékű könyv is megjelent...

Erik Medhus halála megrázó volt, ám nem volt benne semmi természetfeletti. A bipoláris zavarokkal küzdő, érzékeny, húszéves fiú lelki szenvedései elöl menekült a maga választotta végbe, materialista felfogású családja pedig úgy érezte, örökre elvesztették öt. Anyja. Elisa Medhus azonban -dacára, hogy maga is ateista orvosként élte életét -mégsem tudott ebbe belenyugodni. így gyásza mellett elindult egy olyan úton. amely végül nagy megdöbbenésére a fiával való különös találkozáshoz vezetett. Tanulmányozva a halálközeli élmények, a tudatkutatás és a legmodernebb kvantummechanika hipotéziseit, végül a médiumi kapcsolatfelvétel mellett döntött.

hirdetés

Mindezt az is indokolta, hogy az Erik halála utáni napokban számtalan különös dolog történt a családban, amire nemigen ta­láltak magyarázatot. A lm nemcsak szülét és nagyszülei álmában jelent meg döbbenetes valószerűségben, de olyan jeleket is adott, ami már leginkább egy kísértetjárásra emlékeztetett. Nővére egy éjszaka - amikor az egyetemi vizsgájára készült - azt vette észre, hogy az asztalon égő - Erik emlékére gyűjtött - gyertya lángja a moccanatlan levegőjű szobában a legkülönfélébb irányokba haj­lik. Amikor óvatosan azt kérte, hogy néhai öccse az ő kedve sze­rint „irányítsa" a lángot, az - a leglehetetlenebb módokon - pon­tosan úgy is égett.

Erik szinte tapintható „jelenlétéről" a következő hetekben egy­re több rokon és ismerős számolt be, a java azonban csak ezután következett. A család lakásában fiókok nyíltak és csukódtak „Ön­maguktól", elektromos konyhai eszközök kapcsolódtak be. sót az étkezőasztalon maguk az ételek is megmozdultak, majd csúsz­kálni kezdtek. A szubjektívnek mondható „érintések" és „bizsergések" mellett a kicsengő telefonból Erik „szólalt" meg, apróbb tárgyak tűntek el és jelentok meg a legfurcsább helyeken. Érthető módon e rejtélyes jelenségek lelett már nem lehetett szemel hunyni. Erik édesanyja ekkor határozta el, hogy minden ideológiai fenntartása mellett médiumokhoz fordulni. Kim O'Neill és Jamio Rulier, a két közvetítő pedig ezt követően egy sosem tapasztalt világra nyitott ajtót neki.

Erik megszólal

A fiú anyja bizakodóan, de kritikusan várta az első alkalmat, ám amikor Kim O'Neill - vagyis Erik - beszélni kezdett, a kétségei szertefoszlottak.Kim ugyanis - aki egyébként nem ismerte a fiút - pontosan olyan stílusban és szófordulatokkal tolmácsolta az üzeneteket, ami Erikel egyedülálló módon jellemezte. Ezt pedig nemigen le­hetett a véletlen számlájára írni, mert Eriknek nemcsak sajáto­san fanyar humora volt, de meglehetősen szabad szájúan is fo­galmazott, gyakran kiéhezetten obszcén kifejezéseket hasznába. A médium emiatt érzett zavarát Erik anyja oldotta fel, aki fiára ismerve immáron teljes bizalommal bonyolódott bele abba a párbeszédbe, amely az élet, a halál és a túlvilág titkait tárta fel előtte. Erik részletesen elmesélte az öngyilkosságát követő élményeit, beleértve a család által tapasztalt jelenségek hátterét, fényt derítve a túlvilágról elkövetett „csínytevéseire" és arra, hogy a halál után egy ideig a személyiség még nem sokat változik.

Forrás: Tarandus

Kép: channelingerik.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés