hirdetés

Partnereink

Ada elárulta a kínos csend ellenszerét

hirdetés

Ada elárulta a kínos csend ellenszerét

Egy első randinak számos buktatója lehet, például ha beáll a rettegett, kínos csend. A szorult helyzeten érdeklődéssel, kérdésekkel könnyen át lehet lendülni, ám nem szabad átesni a ló túloldalára, mert ha valaki túl sokat beszél, az szintén kevésbé vonzó.

Évi jól ismeri ezt a helyzetet: azért fordult a Második Randi csapatához, hogy segítsenek neki a fölösleges csacsogás helyett a kiszemelt fiúra koncentrálni. Ebben Iszak Eszti mellett a műsor sztárvendége, Ada segített neki, aki szerint a megfelelő ember mellett a csendet nem érezzük kínosnak.

hirdetés

A VIVA legújabb műsora hétről hétre olyan fiataloknak nyújt segítséget, akik nem tudnak egyről a kettőre lépni, azaz az első randiból rendszerint nem lesz második, vagy sokadik találkozó. Évi például hiába egy életvidám, talpraesett, cserfes lány, gyakran túl sokat beszél magáról ahelyett, hogy a partnere megismerésére koncentrálna – ezzel pedig elijeszti a fiúkat. Saját bevallása szerint azért viselkedik így, mert kínosnak érzi, ha beáll a rettegett csend, ami bizony olykor az üvöltésénél is „hangosabb”.

A lány félelmeinek oldására Iszak Eszti Adát hívta segítségül, aki szerint akkor van valaki jó helyen és a megfelelő emberrel, ha a csendet nem érzi kínosnak. „Az jó, ha valaki tud kommunikálni és magától beszélni, nem harapófogóval kell kiszedni belőle a válaszokat. Amennyiben a másik fél csendes, fontos, hogy igyekezzünk neki kérdéseket feltenni” – tanácsolta a Második Randi civil szereplőjének Ada, aki szerint olyan témákat is érdemes érinteni, amelyek a fiút is érdekelhetik.

A lelkizés mellett Ada fizikailag is próbálta lekötni Évi fölösleges energiáit, ezért egy kalandparkba vitte, hogy az esti randiján kizárólag a partnerére tudjon koncentrálni. Emellett Iszak Eszti a szelfibot használatát is megmutatta a lánynak, hiszen a sikeres ismerkedéshez ma már elengedhetetlen egy előnyös képekkel illusztrált közösségi profil.

Szöveg, fotók: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés