hirdetés

Partnereink

Ezért nem lettek élsportolók a Sláger TV sztárjai

hirdetés

Ezért nem lettek élsportolók a Sláger TV sztárjai

 

A sportversenyek a Sláger TV sztárjait is lázba hozzák, ami nem is csoda, hiszen egykor ők is profi versenyzői karrierről álmodtak. Aryee Claudia, azaz Tücsi egy térdsérülés, Nagy Zsolt Leo pedig a tanulás miatt mondott le a versenyzésről, míg Pordán Petra egy véletlennek köszönheti, hogy nem lett belőle profi úszó. 

hirdetés

A Sláger TV műsorvezetői rajonganak a sportért és szívesen követik a versenyeket is. Ami nem is csoda, hiszen egykor ők is profi sportolónak készültek.

Pordán Petrát, a Halló Angyalok! című műsor háziasszonyát az úszóversenyek hozzák lázba leginkább, mivel gyerekként ő is komolyan edzett. „Hétéves koromtól úsztam Pécsen, hátúszásban és pillangóban is jó voltam. Akkoriban Egerszegi Krisztina volt a legnagyobb példaképem, olyan eredményeket akartam elérni, mint ő” – emlékezett vissza a Sláger TV műsorvezetője, akitől egy véletlen miatt kerültek távol az álmai. „Visszaköltöztünk Zalaegerszegre, ahol épp felújították az uszodát. Nagyjából egy évig tartottak a munkálatok, ez pedig hatalmas kiesésnek számít a versenysportban. Abba is hagytam, így ma már csak hobbiból járok le az uszodába” – mesélte Petra, akit a magyar versenyzők sikerei nagyon lelkesítenek.

Nagy Zsolt Leo elsősorban a csapatversenyeket követi figyelemmel. „Férfiemberként leginkább a focit és a vízilabdát szeretem, mert nagyon tetszik a bennük rejlő szenvedély. Az argentin futballcsapatnak szorítok, míg a vízilabdában természetesen én is a magyaroknak szurkolok” – árulta el a tévés, aki a tanulás miatt mondott le anno a versenysportról. „Körülbelül második osztályos koromtól hat-hét éven át dzsúdóztam, majd sokáig vívtam, egy ideig atletizáltam és fociztam is. A szüleim azonban úgy vélték, hogy az élsportnál fontosabb a tanulás, és amikor döntenem kellett, én bíztam bennük és inkább a tanulmányaimra koncentráltam” – idézte fel Leo.

 

Leo máig nem bánta meg a döntését, ahogy Tücsi, a Halló Angyalok! másik műsorvezetője sem. Az ő futókarrierjének egy sérülés vetett véget. „17 évig versenyszerűen atletizáltam, 800 méteren és váltóban – többnyire 100 vagy 400 métert – futottam. Egy térdsérülés azonban közbeszólt, és el kellett döntenem, hogy vállalok –e egy igen komplikált és fájdalmas műtétet a folytatásért, vagy abbahagyom a versenyzést. Édesapám sebészként azt tanácsolta, hogy ne kockáztassam a térdem felépülését, így ma már csak hobbiból futok, de ennek ellenére a félmaratont is teljesítettem már” – mondta el a Sláger TV Angyala, aki a vízilabda, a kajak-kenu és az atlétika versenyeket izgulja végig legszívesebben.

 Forrás: Good PR Solution 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés