hirdetés

Partnereink

Qka MC "léhűtő" lenne, ha nincs az Animal Cannibals

hirdetés

Qka MC "léhűtő" lenne, ha nincs az Animal Cannibals

Az Animal Cannibals, vagyis Qka MC és Ricsipí már több mint 25 éve faragnak meghökkentő és vicces rímeket - ezúttal pedig Garami Gábor autójába ültek be, ahol azonnal "hozták a formájukat", hiszen egyből átvették a volánt. Így tulajdonképpen a népszerű rádiós lett a Class Utas… Qkáék vezetés közben meséltek a múltjukról, a jelenlegi munkáikról és arról, milyen különleges albummal készülnek a közeljövőben. 

Továbbra is hetente jelentkezik a digitális fronton egyre erősödő Class FM népszerű webes műsora: a Class Utasban az ország legkedveltebb előadói adják egymásnak a stafétát Garami Gábor autójában, és mesélnek szakmai valamint magánéleti titkaikról is.Ezúttal rendhagyó adással jelentkezik a sorozat: az Animal Cannibals tagjai szálltak be a rádiós kocsijába, neki viszont így csak a hátsó ülésen maradt hely. Qka MC azonnal a volán mögé ült, Ricsipí pedig az anyósülésen foglalt helyet, Qka rögtön meg is magyarázta, hogy miért nevezte ki magát sofőrnek: "Van egy olyan szövegünk, hogy "Qka utas vésd az észbe, ne szólj a vezetésbe" - ezért ültem én a kormány mögé" - idézte régi sorait.

hirdetés

Garami Gábor ezután gyerekkorukról kérdezte őket: "Apukám a Metro zenekarért, anyukám meg a rivális Illésért rajongott, de a bátyámmal nekünk egyik sem tetszett. A hip-hopot választottuk, így egy kis "szigetet" sikerült képeznünk a családon belül" - árulta el Ricsipí. Qka MC hozzátette, hogy a rap-mánia miatt számos csínytevésre voltak képesek: "Emlékszem, menő volt leszedni a Volkswagen-emblémákat a kocsikról, mert a Beastie Boys tagjai is ilyeneket hordtak a nyakukban. Hogy hány darabot szedtünk le, arról sajnos nem nyilatkozhatunk" - nevetett.

Arra a kérdésre, hogy mivel foglalkoznának, ha nem sikerült volna befutniuk, meglepő válaszokat adtak: "Suliba jártam, amikor bevonult a legnépszerűbb amerikai gyorsétterem Magyarországra. Azon gondolkoztunk a haverokkal, hogy mi ennél sokkal jobb kaját is tudnánk csinálni. Ha nem a zenét választom, talán saját food truckom lenne, és esetleg már néhány nemzetközi díjat is besöpörtem volna" ­­- elmélkedett Ricsipí. Csapattársa még ennél is meghökkentőbb választ adott: "Valószínűleg én is a gasztronómiában dolgoznék, csak én fagylaltárusként - magyarul: "léhűtő" lennék!" - viccelődött Qka MC.

A srácok nagy meglepetéssel készülnek, hiszen hamarosan új lemezt adnak ki: "Manapság már szinte sértés odaadni bárkinek egy lemezt, mert nem tudják az emberek hol lejátszani, de ettől mi még hiszünk benne" - mondta Qka, Ricsipí pedig hozzátette, hogy az album készítése során már-már megszállottan ügyeltek a "számmisztika" szabályaira: "A címe "1111" lesz. November 11-én jelenik meg, 1111 mondatnyi szövegből állnak a számok, 1111 nap alatt készült el, valamint 11,11 kilométerre lakunk egymástól Qkával." - avatta be Garami Gábort a részletekbe Ricsipí.

Mi a titka Qka MC és Ricsipí hosszú szakmai kapcsolatának? Miből barkácsoltak dobócsillagot gyerekként? És hány dalt ismernek fel Garami Gábor válogatásából? Kiderül a Class Utas legújabb adásából, amely elérhető a leghallgatottabb rádió Facebook oldalán és a www.classfm.hu-n.

Szöveg, képek: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés