Partnereink

5 dolog, amit nem tudtál Hugh Hefnerről

5 dolog, amit nem tudtál Hugh Hefnerről

Hugh Hefner korszakalkotó tevékenysége nagy hatást gyakorolt az egész világra. Rengeteget tett hozzá, hogy megdőljenek a szexualitást övező tabuk, kiállt a sajtószabadságért és a rasszizmus ellen is. Az itthon megjelenő Playboy, hogy tisztelegjen az ikon emléke előtt olyan lépést tett, mint eddig még soha. A kendőzetlen női szépség helyett ebben a hónapban az alapító fiatalkori portréja került a címlapra. A megszokott tartalmon kívül a magazinban most 15 oldalt szenteltek annak, hogy Hugh Hefner életének emlékezetes pillanatait tárják az olvasók elé. Íme 5 érdekesség, amit biztos nem tudtál a világhírű playboyról.

A szexuális forradalom egyik vezéregyéniségéről nem sokan gondolták volna, hogy kisfiúként kimondottan szégyellős gyerek volt. Hugh közép-nyugati, konzervatív protestáns családba születe­tt. Szorongásain képregények rajzolásával próbált enyhíteni. A középiskolában Iskolai zűr címmel adott­ ki képregényt, és az iskolaújság szerkesztését is magára vállalta. Szülei legszívesebben misszionáriusként látták volna fiukat felnőttként, de végül Hugh nem ezt az utat választotta.

Hefner pszichológusként végzett, az Illinois-e Egyetemet tanult, emellett kreatív írásból is diplomát szerzett. Munkája során sokat merített a szexualitás természetét vizsgáló lélektani tanulmányokból. Szakirányú műveltsége és komplex látásmódja segítségével sikeresen felismerte a háború utáni kábult korhangulatban férfitársai vágyait, fogyasztói attitűdjeit. Az elfojtások, a szigorú társadalmi struktúrák közepette több kalandra, szabadságra, sőt szabadosságra – és persze meztelenségre – vágytak. A társadalmi gátakat természetesen hosszú folyamat volt áttörni. Hefner eleinte maga sem hitte, hogy ez sikerülhet, egyszer így nyilatkozott: „Lehetetlen álmokat álmodtam, de ezek az álmok kitörve meghaladtak mindent, amit csak elképzeltem.”

Az igényes magazin a kezdet kezdetén azonban még korántsem a csillogásról szólt. A legelső Playboy meglepően fapados módszerrel készült. Hugh a szülei konyhájában készítette el az újságot saját kezűleg, olló és cellux segítségével. De persze nála volt a legnagyobb ütőkártya: Marilyn Monroe meztelen képei. Így indult útjára a korszakalkotó nyuszis magazin 1953-ban.

Hefner az újság elindításával betört a médiapiacra, ezután a Playboy rövid úton betette a lábát a televíziózásba is. 1959-ben Hef elérkezettnek látta az időt, hogy egy kísérleti varietéműsorral jelentkezzen. A Playboy’s Penthouse, melyben dzsessz és R&B-sztárokat látott vendégül 44 adást ért meg. Az egyik adás különösen nagy port kavart. A Grateful Dead lépett fel, és az egész stáb meglehetősen furcsán viselkedett, de csak később derült ki, hogy mi okozta a felfordulást. Az egyik hangmérnök LSD-t csempészett az egész társaság kávéjába, de Hugh és csapata így is megállták a helyüket és a komoly hallucinációk közepette is végigcsinálták az egész adást.

Hefner a világ egyik legtartósabb és legismertebb brandjét hozta létre, egyes felmérések szerint a Playboy márkaismertsége világszinten 97 százalékos. A nyuszis lap a valaha volt legbefolyásosabb férfimagazin. Átfogalmazta a szexualitás narratíváját az amerikai társadalomban, az általa generált társadalmi és kulturális viták pedig felrúgták az addigi status quót.

Szöveg, kép: RedLemonMedia

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 12.11.

Ma Árpád, Árpádina napja van.

A legvágyottabb céges ajándékok

Ha választhatnának év végi munkahelyi ajándékot, a pénznek és a wellnessutalványnak örülnének a legjobban a magyarok – derül ki a NaturMed Hotel Carbo...

  • 2017-12-07 18:15
A szülői elidegenítés súlyos károkat okoz

A szülői elidegenítés (Parental Alienation) fogalma hazánkban még kevéssé ismert. A jelenség, miszerint a szülő érzelmi zsarolással vagy fenyegetéssel...

  • 2017-12-06 13:39
A „szeretlek” az egyik legnépszerűbb tartalom a Viberen

Az emberek egyre inkább a privát csatornáikon keresztül fogadnak és osztanak meg tartalmakat. A csevegőrobot, a social media platformok új generációja...

  • 2017-12-06 09:32
Élményt karácsonyra!

A karácsonyi meghitt készülődést gyakran beárnyékolja a megfelelő ajándékok utáni ádáz hajsza. Márpedig mindenki szeretné megtalálni szeretteinek a le...

  • 2017-12-05 20:27
Ismét öt jó ügynek gyűjtött a Playboy

Sikeresen zárult a harmadik Playboy Hero jótékonysági kampány, közel másfél millió forint gyűlt össze a résztvevő szervezetek részére. Idén azonban ne...

  • 2017-12-05 19:00

hirdetés

Dukai Regina saját kollekciójában várja a telet

A modell, énekesnő már korábban is tervezett kiegészítőket a nemzetközileg is elismert magyar divatmárkával közösen, de most először volt lehetősége a...

  • 2017-12-05 17:29
Újabb mérföldkő a magzati genetikai szűrővizsgálatok terén

Mérföldkőhöz érkezett az Európában elsőként bevezetett, és jelenleg magánfinanszírozás keretében Magyarországon is elérhető non-invazív genetikai szűr...

  • 2017-12-05 16:10
Személyesen népszerűsítik a mezőgépész szakmát

Több mint 100 gépforgalmazó, legalább 26 szakiskola, közel 30 pályaválasztási nap, több száz továbbtanulás előtt álló diák… Szakiskolai előadások és p...

  • 2017-11-25 18:11
Limitált kiadású whiskey-vel ünnepli legendás bárját a Jack Daniel’s

125 évvel ezelőtt nyitotta meg Amerika egyik ikonikussá vált bárját a legendás lepárló mester, Jack Daniel. A lynchburgi Red Dog alapításának jubileum...

  • 2017-11-25 14:21
Foltmentesítére fel!

A fiatalság egyik alapvető ismérve az egységes színű makulátlan – azaz foltmentes – arcbőr.

  • 2017-11-25 12:18

Minden cikk

hirdetés

Likeolj minket

hirdetés