hirdetés

Partnereink

Sztárkavalkád ma este A Dal 2018 döntőjében

hirdetés

Sztárkavalkád ma este A Dal 2018 döntőjében

Elérkezett A Dal 2018 döntője. Szombaton este kiderül, kié lesz Magyarország legjobb dala, ki képviselheti Magyarországot májusban az Eurovíziós Dalfesztiválon Lisszabonban.

A mindent eldöntő est izgalmas extra produkciókat ígér a Duna Televízióban és a Duna World csatornán 20.30 órakor látható dalválasztó showműsorban. A fellépők kulisszatitkokat is elárultak a felkészülésről.

hirdetés

„Egy számunkra kedves dalt fogunk játszani Ferenczi Gyurival. Ez már önmagában egy ajándék nekünk, hiszen nagyon szeretjük a munkásságát. Közös örömzenélés lesz a színpadon, jó érzés Gyuri barátunkkal muzsikálni. Gyuri pengeti a hegedűt, ami plusz ízt ad a dalnak.” – mondta Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere, aki A Dal 2018 zsűrijének is tagja. 

„Ettől a közös produkciótól családias, felszabadult, közvetlen hangulatra, vidámságra számíthatnak a nézők. Úgy érzem, kiválóan sikerült a felkészülés. Egyébként is szeretünk együtt muzsikálni” – árulta el a közös produkcióról Ferenczi György szájharmonika-művész, énekes, zenész.

A másik extra produkció fellépője Pápai Joci lesz, aki izgatottan várja az élő műsort. „Fantasztikus és megható érzés lesz újra A Dal színpadán állni, hiszen nekem itt változott meg az életem. Most pedig  a zenekarommal egy akusztikusabb hangvételű dallal készülünk” – mondta sejtelmesen A Dal tavalyi győztese.

Hogy milyen dalok szerepelnek az extra produkcióban, és hogy kié lesz Magyarország legjobb dala, amely hazánkat képviselheti a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon, kiderül szombat este 20.30 órakor a Duna Televízió és a Duna World műsorán. A nézők a produkciók elhangzása után a zsűri által legjobbnak ítélt négy dalra szavazhatnak A Dal applikáción, adal.hu honlapon keresztül, valamint SMS-ben.

Szöveg: MTVA Sajtóosztály

Fotó: adal.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 01.20.

Ma Fábián, Sebestyén napja van.

Évkezdés: karriertervezési tippek szakértőtől

A január az elhatározások és változások hónapja. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy honnan hova jutottál az elmúlt évben, valamint miben szeretnél idén...

  • 2019-01-11 12:48
Tücsi a babamoziról: „Láttam a kislányom arcában önmagam”

Ki sem látszik a feladataiból Tücsi, aki bár várandóssága hetedik hónapjában jár, még nem ad időt a lazításnak. A műsorvezető és párja épp a költözés ...

  • 2019-01-11 08:37
„A magyar éttermeknek önbizalomra van szüksége, és nem kell félniük a paprikától!”

A Dining Guide étteremteszteléseit idén Enrico Crippa, a három Michelin-csillagos Piazza Duomo étterem séfje vezette, aki a múlt hét folyamán látogatt...

  • 2019-01-10 09:57
Csütörtöktől férfi kézilabda-világbajnokság az M4 Sporton!

Január 10. és 27. között kerül megrendezésre 2019 egyik legnagyobb sporteseménye, a férfi kézilabda vb.

  • 2019-01-09 21:59
Így előzd meg a síbaleseteket!

A téli sportoknak – síelésnek, snowboardozásnak – egyre többen hódolnak hazánkban is. Fontos tudni, hogyan csökkenthetjük minimálisra a balesetek kock...

  • 2019-01-09 20:13

hirdetés

Hollywoodi stílusikon bőrébe bújtak a Miss Balaton szépségei

Csábító képek készültek a Miss Balaton szépségeiről. A minden évben megjelenő naptárhoz idén is különleges koncepció alapján készített képeket Ajkai D...

  • 2019-01-09 15:59
A csontritkulás elleni küzdelem 3 aranyszabálya

A téli fagyok beköszöntével a jeges, síkos járdákon és utakon jelentősen megnő a töréses, zúzódásos sérülések száma. Az idősebbeknél a csontritkulás m...

  • 2019-01-09 14:49
Arany páva – Január 6-tól minden vasárnap

Sebő Ferenc jóvoltából a Fölszállott a páva számos évada alatt megtanulhattuk, hogy az adatközlő a népzenében az a naiv művész, akinek jóvoltából a né...

  • 2019-01-03 09:39
Az állatorvos segít – tippek és tanácsok félős négylábúaknak

A szilveszter a féktelen szórakozás, az öröm éjszakája! De vajon mindenkinek? Sok állattartó rettegve várja az év utolsó napját, mert kedvence számára...

  • 2018-12-29 17:46
12+1 tipp szmog esetére

Budapesten elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát; a tapasztalatok szerint ilyenkor sok vidéki településen a levegő jóval szennyezettebb, mi...

  • 2018-12-29 14:43

Minden cikk

hirdetés

hirdetés