hirdetés

Partnereink

ÉTER PLUSZ 2018- Feltekerjük a magyar zenei élet hangerejét

hirdetés

ÉTER PLUSZ 2018- Feltekerjük a magyar zenei élet hangerejét

Május 6-ig lehet még jelentkezni szinte minden könnyűzenei műfajban az ország legnagyobb szabadtéri tehetségkutató versenyére az www.eterfesztival.hu honlapon. A korábban még csak Észak-magyarországi fesztivál, az ÉTER mára Magyarország legmeghatározóbb könnyűzenei tehetségkutatójává vált. Idén június 1-2. között a jól megszokott, utánozhatatlan hangulatú egri Bolyki Pincészet ad otthont a kétnapos tehetségkutató fesztiválnak.

Már több, mint 10 éve az a rendezvény célkitűzése, hogy lehetőséget nyújtson az országban és a határon túl élő, feltörekvő magyar tehetségeknek a bemutatkozásra és a fejlődésre. A szervezők kiemelt fontosságúnak tartják, hogy a náluk fellépő és győztesként távozó zenekarok, előadók olyan lehetőséghez jussanak, amely gyökeresen megváltoztathatja a zenei pályán eddig betöltött szerepüket.A tehetségkutatóra meghívott együttesek két színpadon, a stílusirányzatokat figyelembe véve, főként saját szerzeményeiket adják elő, egymással versenyezve mutatják meg tehetségüket a közönségnek és a szakértő zsűrinek. A zsűri pedig a produkciók után értékeli, véleményezi az előadókat és iránymutatást ad zenei fejlődésükhöz. A ZENEKAR és DJ kategória mellett EGYÉNI PRODUKCIÓ kategóriában is lehet jelentkezni. A győztesek saját dalaikra mozgathatják meg a tömeget a Szigeten, a VOLT Fesztivá! lon, az A38 hajón, vagy a Balaton Soundon, továbbá HD minőségű image videóklipet, médiamegjelenést kapnak az ÉTER Produkció jóvoltából. Sőt, rengeteg értékes tárgynyereménnyel is gazdagodhatnak.

hirdetés

A fesztivál szakmai mentora és egyben a zsűri elnöke Temesi Berci (a TV2, az RTL KLUB, és az MTVA zenei rendezője), továbbá Andrásik Remo (HANOSZ), Jeges Zsolt (Mamazone Kiadó és Menedzsment Iroda), Vitáris Iván (Ivan & The Parazol), Czutor Zoli (Belmondo) és DJ Newl (New Level Empire).
Ahogyan a nevében is hordozza, az ÉTER PLUSZ nem csak a zenélésről szól, hanem sokkal inkább a tehetségekben rejlő plusz lehetőségekről. Éppen ezért a zenekarok és az előadók bemutatása mellett megrendezik az ÉTER WORKSHOP-ot is, ahol minden a zenéről és a zenészekről fog szólni. Szakmai beszélgetéseket, kurzusokat szerveznek a zeneipar jeles, hazai képviselőivel.  A hangszerbemutató mellett a Hangfoglaló Programmal is megismerkedhetnek a résztvevők, ráadásul a feltörekvő zenekarok az ÉTER PLUSZ-on kapnak tájékoztatást az őket érintő legfontosabb támogatási lehetőségekről. 

Az ÉTER PLUSZ-t minden este neves hazai fellépők zárják a FESZT!EGER keretein belül. Csak hogy néhányat említsünk az előadók közül: Depresszió, Intim Torna Illegál, Péterfy Bori & Love Band, Paddy and the Rats, Road, Pál utcai Fiúk, Irie Maffia, Wellhello, Brains, 30Y...

Szöveg: PressPresso

Kép: Éter Plusz 2018

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés