hirdetés

Partnereink

Fanatikus rajongó követte Amerikában Zoltán Erikát

hirdetés

Fanatikus rajongó követte Amerikában Zoltán Erikát

Zoltán Erika Amerikában is hódít! Az énekesnő a minap tért haza a tengerentúlról, ahol két nagy sikerű koncertjén fanatikus rajongók előtt lépett fel. Erikát mindig meghatják ezek a találkozások, amelyek azt is bizonyítják, hogy ott is milyen sokan szeretik. Az elszánt rajongókról különleges, már-már megdöbbentő történetei vannak.

A közönség az énekesnő 2014-es legutolsó látogatás óta most találkozhatott újra régi kedvencével, így nem csoda, hogy egy emberként énekelték a nagy slágereket.

hirdetés

„Harmadszorra léptünk fel Amerikában, előtte 2000-ben és 2014-ben voltunk kint. Most két bulit csináltunk, egyet Brooklynban, egyet pedig New Yorkban egy magyar klubban. Nagyon jól éreztük magunkat, mindkét helyen teltház volt, és a legelső számtól az utolsóig velünk énekeltek minden dalt, kívülről tudták a szövegeket” – kezdte a Sláger TV műsorvezetője.

Egyszerűen megdöbbentő, és egyben nagyon szívmelengető érzés szembesülni azzal, ami időről időre kint fogad minket. Nem gondolná az ember, hogy ilyen messze is vannak fanatikus Zoltán Erika-rajongók. Amikor még 2014-ben jártunk Amerikában, az egyik lány ahogy meglátott, a nyakamba borult és 15 percig folyamatosan sírt. Aliz természetesen most is ott volt az első sorban. Már olyan, mintha régi barátok lennénk. A koncerteken kívül is velünk volt egyész héten, csatlakozva kis kalandozó csapatunkhoz, bármerre is mentünk. A fellépéseken túl is különösen sokat jelentett számomra az út, hiszen van kint egy féltestvérem Tündi, akivel 2014-ben találkoztunk először, és most már az egész hetet velük töltöttük, náluk laktunk. Ősszel ő jön hozzánk, és már alig várja, hogy a Sláger TV stúdióját is megnézhesse, hogy lássa, hol dolgozom. Rajta kívül, szintén nagy örömünkre a régi Tik-Tak nevű formációnkból ismert Ninával is találkoztunk, egy ideje ő is Amerikában él” –  tette hozzá Erika, aki azt is elárulta, igencsak ki volt számolva a kint töltött idő, hiszen épphogy hazaért, máris gőzerővel folytatódik a munka. A hétvégén a sok fellépés között négy élő koncertet is adtak, emellett pedig vasárnaponként továbbra is találkozhatnak a nézők Erikával a Sláger TV képernyőjén a Sláger Best Of című műsorban. 

Sláger TV-n, Best Of a Sláger Zoltán Erikával minden vasárnap 8:55-től a legfrissebb toplistákkal!

Szöveg, fotó: Red Lemon Media

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 11.19.

Ma Erzsébet napja van.

Vastag Csaba szívbemarkoló üzenetet küldött elhunyt bálványának!

Vastag Csaba lassan két évtizede van a zenei pályán, és szűk tíz éve már annak, hogy az egyik hazai tehetségkutatóban meghódította az egész országot. ...

  • 2018-11-19 08:28
A cukorbeteg gyerekek és fiatalok támogatására gyűjt idén az MTVA

A cukorbeteg gyerekek és fiatalok támogatására, táboroztatásának segítésére gyűjt idén a közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő műsora december 1...

  • 2018-11-15 14:25
Így változik Meghan Markle étrendje a terhesség alatt

Mivel úton van a következő royal baba, Meghannek még jobban oda kell figyelnie arra, hogy mikor mit eszik. Nem csoda, hogy Erzsébet királynő és az egé...

  • 2018-11-15 13:40
Informatikusok és mérnökök akarnak lenni a mai középiskolások

Keresett, jól fizető szakmának tartják a középiskolások a mérnöki hivatást, és minden negyedik megkérdezett közülük el is tudja képzelni magát ezen a ...

  • 2018-11-15 09:54
Gyerekek vették át az irányítást a tűzoltóságon

Néhány órára gyerekek vették át a II. kerületi tűzoltó laktanya irányítását, ők adták a parancsnokot, a híradós ügyeletet és a riasztásra is kis lángl...

  • 2018-11-15 08:25

hirdetés

Íme a Playboy 2018-as szuperhős csapata

Negyedik alkalommal indítja el nagyszabású jótékonysági kampányát Magyarország emblematikus férfi életmódmagazinja. A Playboy Hero célja, hogy olyan p...

  • 2018-11-14 22:26
Szuperkoncert Sting Shaggy, vendégzenekar Punnany Massif

A Szerencsejáték Zrt., mint a hazai kulturális élet elkötelezett támogatója, november 24-én Budapesten, a Hősök terén este 18:00 órától nagyszabású, i...

  • 2018-11-14 21:10
Különleges megoldás az elvándorlás megállítására

Magyarországról globális cégnél nemzetközi fizetés mellett távmunka? Sokak álma lenne. De ma már nem csak álom. Havi kétmilliós álombérek mellett hama...

  • 2018-11-14 17:40
3 tipp, ami megkönnyíti a visszatérést a munkába kisgyerekes anyáknak

A szülést követő időszak után nem könnyű visszatérni a munka világába: a babával szoros együttlétben töltött hónapok után új időrendhez, más típusú el...

  • 2018-11-14 15:28
10 éve robbant ki a válság – Meddig emelkedhetnek még a lakásárak?

A gazdaság minden részét, így az ingatlanpiacot is komolyan érintő válság tízéves évfordulója és a 2014 óta tartó lakáspiaci élénkülés miatt egyre töb...

  • 2018-11-14 13:05

Minden cikk

hirdetés

hirdetés