hirdetés

Partnereink

Elindult a ROAD MOVIE!

hirdetés

Elindult a ROAD MOVIE!

A Margaret Island Balaton-ihlette dalával indult útjára a VOLT Produkció új projektje, a ROAD MOVIE, amely a legnépszerűbb hazai zenekarok és előadók dalaival mutatja be Magyarország különböző városait és régióit, a dalokhoz pedig ismert és elismert filmrendezők készítenek klipeket. Az első alkotás augusztus 20-án, a Petőfi Zenei Díj show keretében debütált Zamárdiban, valamint a Petőfi TV műsorán és a www.roadmovie.hu oldalon.

„Augusztus 20-án indult útjára a ROAD MOVIE, amely szándékunk szerint egy valódi sorozatként éveken át követhető lesz majd a legnépszerűbb előadók csatornáin. Az első körben 15 szerzőt és előadót kértünk fel arra, hogy írjanak olyan dalokat, amelyekben a hozzájuk leginkább közel álló - ismert, vagy eldugott - tájak elevenednek meg. Legyen szó egy utcáról, egy térről, egy városról vagy akár egy egész régióról. A szerzők mellett olyan rendezőkkel egyeztettünk, akik zenei téren, vagy éppen játékfilmek készítésében szereztek maguknak hírnevet. Eddig mindenki örömmel vállalta, hogy részt vesz a projektben, amelynek egyik legnagyobb erénye a hitelesség, hiszen a szerzők kivétel nélkül a saját gondolataikat, érzéseiket tolmácsolják a dalaikban.“ – mondta el Lobenwein Norbert, a  ROAD MOVIE producere.

hirdetés

Az első alkotás augusztus 20-án debütált a Petőfi TV műsorán, a Petőfi Zenei Díj show keretében és a zenekar YouTube csatornáján. A Margaret Island dalát a Balaton ihlette, a hozzá kapcsolódó klipet pedig a hazai zenés-filmes világ egyik központi figurája, Miki357 rendezte.

“Nagyon megörültünk ennek a felkérésnek, hiszen mindig is fontosnak tartottuk a helyi értékeink hangsúlyozását. Számunkra a Balaton déli régiója mindig is kultikus hely marad: itt találkoztunk először Bálinttal és Kristóffal Balatonbogláron, itt adtuk az első akusztikus koncertünket Margaret Island zenekarként Fonyódon, és a mai napig ide járunk vissza alkotótáborozni a zenekarral. 

Ráadásul ez a felkérés tökéletesen beleillett az idei zenekari évünkbe is, mivel idén az 5. szülinapunk alkalmából a ‘Legszebb színek’ elnevezésű turnénk keretein belül épp az ország különleges tájait járjuk be a közönségünkkel együtt, mesés környezetben, világörökségi helyszíneken adunk áthangszerelt koncerteket.” - mesélte Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője.

“Az egész platform egy olyan páratlan ötletre épül, amin öröm dolgozni. Nagyon inspiráló egy-egy szerzemény alapján megközelíteni egy adott térséget. Rengeteg rejtett kincs nyugszik a dalok által a zenészekben és az általuk választott régióban, és emiatt egy olyan arcát fogja feltárni az országunknak, amire másképpen nem lenne lehetőség. 

A Margaret Island klip pedig azért is extra számomra, mert ebben az esetben a rendezői székben is én ülhettem, Vikivel és a srácokkal nagyon jó volt együtt dolgozni és azt gondolom, hogy a képsorokat teljesen az ő személyiségük és kapcsolatuk járja át.

Ezen felül a Balaton mindig is különleges szerepet töltött be az életemben, és nagyon élveztem, hogy Fonyódot és környékét együtt fedezhettük fel.” – tette hozzá a klip rendezője, Miki357.

A ROAD MOVIE együttműködő partnere a Magyar Turisztikai Ügynökség. „Igazán örülünk, hogy egy ilyen nagyszerű kezdeményezés részesei lehetünk, hiszen a ROAD MOVIE klipjei egytől-egyig az adott zenekar és rendező személyes érzésein, emlékein keresztül mutatnak majd be egy-egy települést, várost, vidéket vagy régiót. Ez a teljesen egyedi megközelítés pedig segít abban, hogy a néző egy eddig nem látott szemszögből is megismerhesse Magyarország természeti vagy épített kincseit. Célunk, hogy a ROAD MOVIE koncepciója által sokan kedvet kapjanak felkeresni és megismerni a bemutatott helyszíneket és régiókat.” - tette hozzá Németh Anna, az MTÜ marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese.

A klipek mellett riport- és werkfilm is készül, amelyeket az előadók csatornáin és tv-ben is láthat majd a közönség. Ezekben mesélnek az előadók arról, hogy mit jelent nekik a dalukat ihlető hely. A hamarosan látható kisfilmet Könyves Dina szerkeszti, a műsorvezetői-riporteri szerepet pedig Tilla vállalta. 

A Margaret Island klipjét még az idei évben több követi: javában zajlanak az előkészületek többek között a Cloud9+, Rúzsa Magdi vagy éppen a Bagossy Brothers Company készülő dalairól-klipjeiről, amelyek más-más tájakra kalauzolják a rajongókat.  

Forrás: NAP Média

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés