hirdetés

Partnereink

Lakatos Márk a hálószobájába, Mautner Zsófi a konyhájába nyújtott betekintést

hirdetés

Lakatos Márk a hálószobájába, Mautner Zsófi a konyhájába nyújtott betekintést

A pandémia miatt lényegesen több időt töltünk otthonunkban, ezért különösen fontos, hogy igazán jól érezzük magunkat mindennapi környezetünkben. Így vannak ezzel a sztárok is, Lakatos Márk például egy új kanapéval lepte meg magát, Mautner Zsófi pedig abban hisz, hogy az otthoni főzés soha nem volt még olyan fontos, mint a mostani, kihívásokkal teli időszakban.

„Imádom az otthonomat, amit két éve felújítottam, de nem csak lakásnak használom. Itt rendezem meg a stylist-képzésemet, itt csinálunk átalakító, szépítő programokat, illetve a nyári tábor is itt zajlik, így a lakás funkciót szép lassan kiszorította a szalonom működése” – árulta el az otthona kapcsán Lakatos Márk. Ennek megfelelően gondolta át hálószobájának berendezését is. „Bármennyire is szeretem a franciaágyat, egyszerűsítenem kell, így helyette kerestem egy igazán jó, színben harmonizáló kanapéágyat.”

hirdetés

A 2020-as év mindenkinek egy nehéz időszak volt sok tekintetben, így Márk is megörült annak a lehetőségnek, hogy Erste Mastercard hitelkártyájával már igénybe veheti az Azonnali Könnyített Törlesztés részletfizetési szolgáltatást. A kanapét és a hozzá tartozó kiegészítőket is így vásárolta meg.

Akár új bútor mellett döntünk, akár a régi díványunkat szeretnénk kicsit stílusosabbá alakítani, fontos, hogy milyen kiegészítőket választunk. „A díszpárnák színösszeállítása hozhatja összhangba a kanapé színvilágát a többi kárpittal, legyen az a szőnyeg vagy éppen a függönyök. Fontos a lokális világítás, a kis asztalon elhelyezett világítótestek, így igazán kellemes hangulatot varázsolhatunk a szobába” – tette hozzá a stylist.

Az Erste Bank által biztosított részletfizetési lehetőséggel élt Mautner Zsófi is, aki nem meglepően konyhai gépparkját frissítette fel. „A szuperkrémes, selymes állagú zöldségpürék, kencék, krémlevesek titka többek között a nagyon erős teljesítményű turmixgép. Nekem volt egy, ami több mint húsz évet kibírt, de sajnos tavaly nyáron eltört. Mindig halogattam egy új beszerzését, azért ez elég nagy kiadás, de ezzel a lehetőséggel most beruháztam egybe” – mondta a népszerű gasztroblogger. „Miután megérkezett a turmixgép, rögtön kipróbáltam és készítettem egy sült zellerhumuszt. Szezonális, egészséges és még azok a családtagok is imádják, akik csak barátkoznak egy-egy húsmentes étellel. Gránátalmával, sült almával, gesztenyével, ropogós zsályával és egy kis chilivel ajánlom tálalni.”

Forrás: Red Lemon Media

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés