hirdetés

Partnereink

Cári palotaként jelenik meg a keszthelyi kastély a Netflix új sorozatában

hirdetés

Cári palotaként jelenik meg a keszthelyi kastély a Netflix új sorozatában

A keszthelyi Festetics-kastély cári palotaként lett fő forgatási helyszíne a Netflix napokban bemutatott új, nagyköltségvetésű sorozatának. A fantasy szériáját szinte teljes egészében Magyarországon készített a streaming-szolgáltató.

A Leigh Bardugo regényeiből készült Árnyék és csont (Shadow and Bone) című sorozat a 19. századi Oroszország ihlette környezetben játszódik, természetfeletti erőkkel is rendelkező szereplői a sötétség ura ellen küzdenek.

hirdetés

A Trónok harcához mérik

A nemzetközi sajtó szerint röviddel az április 23-i bemutató után máris kritikai és közönségsikert aratott a széria, több esetben a Trónok harcához mérik.

A nyolc részből álló első évadot szinte teljes egészében Magyarországon forgatták, a felvételek 2019 őszétől 2020 tavaszáig mintegy fél éven át tartottak.

Kiegészítették négy kupolás toronnyal

A budapesti stúdiókon, illetve a többnyire főváros környéki külső helyszíneken kívül a keszthelyi Festetics-kastélyban zajlottak forgatások, az épület és annak belső tere a filmbéli cár kis palotájaként jelenik meg, digitálisan négy hagymakupolás toronnyal is kiegészítve.

Keszthelyen 2019 novemberétől három héten át dolgozott a mintegy százfős forgatócsoport. Volt olyan báli jelenet, amelynél több száz környékbeli statiszta is közreműködött.

Felismerhető belső terek

Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója kedden azt mondta, hogy a forgatáskor még nem tudhatták milyen szerepet kap a kastély, de nekik is kellemes meglepetés volt, hogy ilyen látványos lett a szerepe.

Hozzátette, hogy a könyvtártól a tükörteremig a főépület számtalan terme, folyosója, lépcsőháza látható és felismerhető a szériában, valamint a főbejárat előtti udvar és a park is több jelenet helyszíne lett.

Hosszú évek óta nem kapott ilyen jelentőséget egy filmben a Festeticsek kastélya, ahol pedig évtizedek óta számtalan magyar és külföldi film készült. Utoljára a Kincsem forgatásakor került méltó hangsúly az épületre.

Több látogatót várnak a filmek hatására

Pálinkás Róbert reméli, hogy más külföldi filmforgatási helyszínek esetéhez hasonlóan a sorozat révén megnövekedhet a látogatók érdeklődése, bízik benne, hogy sokakat vonz majd emiatt is Keszthely.

Arra még nincs megállapodás, hogy ha elkészül a második évad is, lesz-e benne szerepe a kastélynak.

Ódon terek, új arcok

A Netflix oldalán található sajtóinformációból tudható, hogy az Árnyék és csont főszereplői szinte alig ismert színészek, a széria alkotóinak ugyanis az volt az elképzelésük, hogy egy új világot teremtenek, amelyhez új arcokra volt szükség.

A kivételek közé tartozik Ben Barnes, a sötétséget irányító tábornok, aki egyebek közt a Narnia krónikáiban is főszerepet alakított, illetve az anyját játszó Zoe Wanamaker, akit többek között az első Harry Potter-filmből, valamint a Poirot-filmekből ismerhet a magyar közönség.

Magyar színészek is

A nézők magyar színészekkel is találkozhatnak kisebb szerepekben, mások mellett feltűnik Bánfalvy Ágnes, Ubrankovics Júlia és Schmidt Sára.

Joseph Trapanese zeneszerző egy interjúban azt is elárulta, hogy a sorozat zenéjét teljes egészében Magyarországon rögzítették.

Az Árnyék és csont az utóbbi években az egyik legnagyobb költségvetéssel forgatott sorozat volt Magyarországon. A teljes költségvetés megközelítette a 15 milliárd forintot, ebből csaknem 12 milliárd volt a gyártó közvetlen magyarországi költése.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés