hirdetés

Partnereink

Balázs Andi ma már ki meri mondani, ha nincs jól

hirdetés

Balázs Andi ma már ki meri mondani, ha nincs jól

Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a fogalmak jól jellemzik Balázs Andreát. A színésznő az elmúlt időszakban jött rá élete nagy tanulságára, hogy amikor nincs jól, akkor nem kell annak az ellenkezőjét állítania. Ma már ki meri mondani, hogy „nem vagyok jól”.

„Sokáig azt hittem, hogy mindig boldognak kell lennem. Nem mertem nemet mondani. Olyan volt ez, mintha egy örökös maszk lett volna rajtam. 12 év kellett ahhoz, hogy megtanuljam kimondani, ha épp nem vagyok jól” – mesélte a színésznő Gergics Dánielnek a Maszkok Nélkül című YouTube adásban.

Kacsás pizsamát húz, de „pszichopata” marad

Andit 2017-ben az ország, mint „Kasszás Erzsit” ismerte meg egy reklámból, pedig akkor már közel 10 éve színészkedett. Hivatásáról elárulta, hogy számára a színház az igazi szerelem.

„Minden szereppel egyre több vagyok. Mindegyik alakított rajtam valamit és bizony, némelyikkel küzdeni is kell. A Karinthy Színházban játszom aStephen King regénye alapján készült Tortúrában. Ez egy pszichothriller, ahol Annie Wilkes-et alakítom. Igen, egy pszichopatát. Ez a szerep annyira koncentrált, annyira magával ragad, hogy sokszor a tapsrendre sem emlékszem. Talán nem árulok el vele nagy titkot, de a végén lelőnek és meghalok. A puska eldördülése után van kb. 15 másodperc, amikor azt érzem, hogy nem vagyok. A párom, akivel 19 éve élek együtt, otthon mindig rám szól, hogy most nem az a nő vagyok az előadásból. És én is érzem. Mindent úgy csinálok otthon, ahogy szoktam: kimosom a művért a hajamból, felveszem a kacsás pizsamámat, de a fesztültség bennem marad. Ezt meg kellett tanulnom letenni” – mesélt a Maszkok Nélkül online interjúban a színésznő, aki egyébként magáról úgy tartja, ő egy nyitott könyv mindenki számára.

„A barátaim azt szokták mondani, hogy látni rajtam, hogy velem lehet beszélgetni. Engem valóban érdekelnek mások, és nem csak kérdezek, de figyelek is. Hozzám könnyű a kulcsot megtalálni, mert számomra természetes az, ahogy az emberekkel kommunikálok. Amúgy is szeretem a természetességet. Én teljes nyugalommal kirakok olyan képet magamról a közösségi oldalaimra, hogy nincs rajtam smink, kócos a hajam, vagy épp rám van száradva az éjszaka kifolyt nyál...” – mondta nevetve Andi.

Ölelés nélkül szárnyaszegett madár

„Nagyon galamblelkű vagyok, és szuperszenzitív, ha valaki mellettem ül és szomorú, akkor én is az leszek. De, ha valaki egy kis problémából óriásit csinál, na azt nem bírom, az nagyon idegesít. Ahogyan az elmúlt időszakot is nehezen viseltem, mert az, hogy nem ölelgethettem meg az embereket az nekem olyan volt, mintha levágták volna a szárnyaimat. Nálam a legfontosabb szeretet nyelv az érintés. Nem kell rá ok, hogy megöleljek valakit, egyszerűen jól esik. De megszoktam, hogy most nem lehet, megtanultam kezelni ezt is, ahogy a bezártságot is” – teszi hozzá a koronavírus okozta nehézségekről, amiről egyébként úgy tartja, hogy csak sok türelemmel lehet ebből kilábalni.

A műsor végén előkerül egy varázspálca, amit Gergics Dániel a tréningjein is alkalmazni szokott, hiszen a kimondott szónak teremtő ereje van. „Nagyon nehéz türelmesnek lenni, főleg úgy, hogy folyamatosan omlanak össze a dolgok körülöttünk. Ha varázsolhatnék valamit magamnak, akkor az egyik biztos, hogy az lenne, hogy legyen több türelmem elviselni az életet, és legyek sokkal bátrabb, ugyanakkor sokkal kevesebb megalkuvást és még kevesebb elhatalmaskodó párkapcsolati egoizmust kérnék. Ezeken már dolgozom, de kell is még érte tennem” – árulta el a Maszkok Nélkül című adásban Balázs Andi, kezében a varázspálcával.

forrás: akoczka.com, danielgergics.hu

hirdetés

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés