hirdetés

Partnereink

Riportfilm a popkultúra szereplőivel

hirdetés

Riportfilm a popkultúra szereplőivel

Ismert zenészek, valamint koncert- és fesztiválszervezők részvételével készült az a húszperces riportfilm, amelyet május 12-én este 7-kor a YouTube-on mutatnak be. A „Hadd lássuk a kezeket" című film szereplői a pandémia eddigi időszakáról mesélik el személyes élményeiket. A koncertező zenészek szeretnének minél előbb biztonságosan színpadra állni, a szervezők pedig készen állnak arra, hogy zöld jelzés esetén elindulhassanak a koncertek, fesztiválok. Ehhez azonban elengedhetetlen a mostaninál nagyobb átoltottság. Ez szolgált a film apropójául.   

A filmben szereplő művészeket milliók követik, a klubok, fesztiválok közönsége is több százeresre tehető. A zenészek és a háttéremberek ezekkel a riportokkal példát szeretnének mutatni a rajongóknak, a vendégeknek. Abban ugyanis mind egyetértenek, hogy jelenleg az oltás jelenti az egyetlen megoldást. A produkciót jegyző VOLT Produkció nem titkoltan azzal a céllal indította el az akciót, hogy a koncertekre járó közönséget az oltás fontosságáról győzze meg. A szereplők és a film készítői fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy számukra az oltás nem politikai kérdés, a megszólalásokért pedig senki nem kért és nem is fogadott el fizetséget.  

hirdetés

„Azzal a céllal hívtuk össze az ország számos pontján tevékeny szervezőket és a legismertebb művészek közül sokakat, hogy saját szavaikkal mondják el, mit gondolnak az oltás jelentőségéről. Mindenki azt várja, hogy végre biztonságban legyünk és ugyancsak biztonságosan elindulhassanak a koncertek, fesztiválok. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a jelenleginél is többen oltassák be magukat" – mondja Lobenwein Norbert, fesztiválszervező, a film rendezője.  „Ezért kértünk fel a példaképeket, olyanokat, akiket sok millióan követnek. A riportok készítése közben azt éreztük, ritka és fontos pillanat, hogy a hazai könnyűzene e meghatározó szereplői egyszerre mesélnek az érzéseikről, élményeikről, főként egy olyan ügy, a pandémia kapcsán, amely mindenkit súlyosan érintett. Ezért gondoltuk úgy, hogy ezekből a beszélgetésekből egy riportfilm is kerekedhet, amelyet akár most, akár évek múlva fontos korlenyomatként is érdekes lesz megnézni."    

A riportokban a művészek és szervezők őszintén mesélnek arról, hogy milyen volt számukra az elmúlt időszak, mit várnak az első koncertektől. Az alkotók mindenkit arra bíztatnak, hogy a lehető legtöbb fórumon osszák meg a "Hadd lássuk a kezeket!" című filmet.   Szereplők:   Andro, ByeAlex, Cloud 9+, Csiszár Virág, Kádár Tamás – Sziget, Egyedi Péter - Fishing on Orfű, Filutás Anna - Telekom VOLT Fesztivál, Follow the Flow, Fülöp Zoltán - Fesztiválszervező - Sziget, VOLT Produkció, Gallai Gergő - Pécsi Est Café, Pécsi Nyári Színház, Hankó Vanda - Helynekem, Miskolc, Ifi-Valde Orsolya - Paloznaki Jazzpiknik, Vitáris Iván - Ivan & The Parazol, Kama - Mary Popkids, Kolonics Erika - Szegedi Ifjúsági Napok, Lalatka Olga - B my Lake, Lobenwein Norbert- Fesztiválszervező - Sziget, VOLT Produkció, Lotfi Begi, Majka, Manuel, Marsalkó Dávid – Halott Pénz, MC Columbo - Brains, Irie Maffia, Metzker Viki, Muraközy Péter - Veszprémi Utcazene Fesztivál, Expresszó, Oszkó-Jakab Natália - Művészetek Völgye, Pálffy András - Budapest Park, Pamkutya, Pócsi István, Kendesi Csilla - Barba Negra, Punnany Massif, QQ, Horváth Gabi - Hangár Music Garden, Búgócsiga Akusztik Garden, Sopron, Rúzsa Magdi, Süli András - Campus Fesztivál, Szasza - Akvárium Klub, Szovják Bea, Tankcsapda, Wellhello.

Forrás: PressPresso

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés