hirdetés

Partnereink

Ingyenes online színházi előadást mutatnak be a Trianon okozta sokkról

hirdetés

Ingyenes online színházi előadást mutatnak be a Trianon okozta sokkról

A trianoni békediktátum előtti és utáni időszak hétköznapi örömeit és a feszültséggel, bizonytalansággal teli Budapestet mutatja be a „Minden határon túl” című zenés színmű, melynek online premierje június 11-én, pénteken lesz. A darab egy művészcsalád életén keresztül láttatja az első világháború végső drámájához vezető utat. Paor Lilla producer szerint jelentős erőfeszítések árán, de sikerült megvalósítani, hogy a járvány közepette is szervezetten és gördülékenyen menjen a munka.

Eredetileg színházi produkciónak szánták, de a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság miatt online mutatják be június 11-én a „Minden határon túl” című zenés színművet, mely 1918 nyarától 1920 nyaráig vezeti végig a nézőt egy művészcsalád és környezete hétköznapjain. A Progresszív Produkció által létrehozott és a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott előadást öt alkalommal (június 11., 18., 25., és július 2. és 9.) lehet majd online stream előadásokon megtekinteni ingyenesen, egy egyszerű regisztrációt követően, az erre a célra létrehozott mindenhatarontul.hu felületen. A darab, a regisztrációt követően 3 napon keresztül bármikor megnézhető.

„A családom Aradról jött át Budapestre, épp ezekben az években. Nehéz és küzdelmes időszakot éltek meg. Édesanyám, Paor Éva, 95 évesen írta meg az Évszázadok asszonyai című családtörténetét, sok emléket felidézett regényében. Ez indított arra, hogy létrehozzam az előadást, olyan alkotótársakat választva, akikről tudtam, hogy ez a kor ugyanúgy a szívügyük, mint nekem. A cél tehát adott volt: az egyes emberek és a családok szemszögéből bemutatni egy fájdalmas időszakot úgy, hogy megmutassuk, hogy a hitünk és az erőnk mindig velünk marad. A Kellős Éva által jegyzett darab lehetőséget adott arra is, hogy rámutassunk drámai helyzetekben rejlő iróniára, vagy a magyar emberek túlélését segítő leleményességre és humorra. A nézők emellett tanúi lehetnek annak, hogy a darab karakterei miként reagálnak a történelem viharaira” – fogalmazott a producer.

Korhű színdarab született

A darabnak tavaly novemberben lett volna a színházi bemutatója, de minden tervet borított a járvány második hulláma. Végül január végén egy jó helyzetfelismerésnek, nem utolsó sorban pedig az Erzsébetligeti Színház segítőkészségének köszönhetően kezdődhetett el a munka. Itt folytak a próbák és készült el az online előadás, amely látványos, részletgazdag és élvezhető. Ezzel együtt az alkotók már tervezik a hagyományos előadásokat is, hogy hazánk számos településére és határon túlra is elvihessék azt.

„Producerként  ̶  mondta Paor Lilla  ̶  nehéz és összetett feladattal szembesültem. Színházat csinálni egy világjárvány közepén, állandó játszóhely és társulat nélkül ̶ voltak pillanatok, amikor lehetetlen küldetésnek tűnt. Pláne úgy, hogy közben egyértelműen tudtam mit szeretnék: korhű, történelmileg is hiteles, zenés darabot, amiben a ma nézőjének is érzékletes módon jelenik meg egy letűnt, ám sokat idézett korszak. Szerencsére az alkotótársak ebben kiváló partnernek bizonyultak, Dr. Nyári Gábor történész iránymutatásai rengeteget segítettek a történelmi hitelesség biztosításában, Bardóczy Attila rendező pedig rendkívül finoman és értő módon nyúlt a darabhoz. Minden szereplő örömmel vállalta a felkérésemet, így remek és sokoldalú színészekkel sikerült létrehozni ezt a különleges produkciót.”

A darab szereplői között van Sáfár Mónika Jászai Mari - díjas színművész, Babicsek Bernát, Sinkovits-Vitay András, Petridisz Hrisztosz, Radics Réka, és gyermekszínészként Szefcsik Boldizsár is.

„Főszereplőként, de szerintem ez a többi játszótársra is elmondható, komoly kihívást jelentett a darabban megjelenített nyelvhasználat, hiszen a száz évvel ezelőtti Magyarországon másként beszéltek, más kifejezéseket használtak az emberek.  Éva, a darab írója, rengeteg történelmi forrást és szinte minden újságot elolvasott, ami a keze ügyébe került. Bár a történet fiktív, nagyon igyekeztünk, hogy a díva története Trianon tragédiájában korhű legyen és valóságosnak tűnjön” – mondta Paor Lilla.

Különösen érdekes a tárgyakon és ruhákon keresztül megjelenítve látni a család elszegényedését, mellette pedig a színes orfeumi forgatagot. A jelmez ̶ és díszlettervező, Húros Annamária egyedi látványvilága hol nagyszerűen ellenpontozza, hol támogatóan segíti a helyszínek és karakterek megjelenését.

Régi dalok új köntösben

Korabeli slágerek és a jeleneteket összekötő új zenei betétek teszik néhol könnyedebbé, néhol drámaivá a történetet. Az ismert dallamok mellett számos, mára szinte elfedett zenék is színesítették a darabot.

„Amikor a zenés darab ötlete megfogalmazódott bennem, szinte azonnal kutatni kezdtük azokat a dalokat, amikről úgy gondoltuk, hogy a nézőknek is öröm lesz hallani és a színdarabba is beilleszthetőek. Zenetárakat néztünk át, korabeli kottákat gyűjtöttünk, előkerültek a száz évvel ezelőtti Bárd-féle daloskönyvek. Szerencsére Gyarmati ̶ Paor Zoltán, a zenei rendező, aki egyben a darab zeneszerzője is, jazz tanszakon tanult, így ez a korszak ̶ a jazz hajnala ̶ közel áll hozzá, és ez a hatás érezhető is a hangszereléseken. Szereplőként is nagy élmény volt az újragondolt dalokat énekelni, azokról nem is beszélve, amelyek mostanság színpadon nem hangzottak el. Hihetetlen értékeket találtunk, és ugyanez elmondható Decrescendo zenéjéről is, aki rendkívül kifejező, gyönyörű dallamvilággal gazdagította a darabot.”

A művet mindazoknak ajánlják, akik szeretnék ezt a kort kicsit jobban megismerni, életkortól függetlenül. Trianon dédszüleink, szépapáink kora, a családi fotóalbumokból felbukkanó öreg fotók kapcsán pedig biztosan gondolkodtunk már azon, vajon kik lehettek ők, hogyan élhettek, miként szenvedték meg a múlt század vészterhes időszakait.

Forrás: akoczka.com, mindenhatarontul.hu

hirdetés

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés