hirdetés

Partnereink

Most végre megtudhatod, mire vágyik KAP!

hirdetés

Most végre megtudhatod, mire vágyik KAP!

Kovács András Péter, alias KAP önértékelése a helyén van, ami nagy szerencse, hiszen így sértődés nélkül védheti ki a rázúduló poénlabdákat! Ugyanis miközben az egész ország a foci Eb lázában ég, Horti Gábor sportriporter kíméletlen őszinteséggel bombázza és figurázza ki az ország kedvenc stand-up válogatottjának műsorait. Bödőcs Tibor, Dombóvári István és Hadházi László mellett KAP-ot sem kíméli, aki ennek apropóján egyik legtitkosabb vágyát is elárulta.

Észrevette már, hogy Kovács András Péter mostanában lazábban hordja az ingét? És azt, hogy előadásai során előszeretettel ontja a színpad bal oldalán a poénokat? Többek között ezekre is fény derül majd a június 14-én induló Comedy Club Play of the Day keretében, amelyben a stand-up válogatott oszlopos tagjai is a humorlabdák özönébe kerülnek a Horti Gábor sportkommentátor és Klobusiczky Örs stand-up szakértő alkotta páros által.

hirdetés

KAP bevallotta, néha kicsit irigyli a focistákat, akik nem egyedül, magányosan élik meg a sikereket, hanem egy csapatként. Persze azt is belátja, hogy ennek néha lehetnek árnyoldalai is, például amikor egy meccs után az öltözőben megy az egymásra mutogatás.

„Nekünk humoristáknak „sajnos” csak taps és nevetés jut, de abból az eufóriából nem, ami mondjuk egy focimeccsen uralkodik. Cserébe viszont a saját rajongóink sem köveznek meg, ha nem úgy teljesítünk a színpadon, ahogy azt kell. Az fáj, hogy a pozitív érzelmi végletekről így lemaradunk, de ha ez az ára, hogy így nem kapunk a szurkolói csalódottságból, akkor végül is megéri” – viccelődött KAP, akinek viszont a „zuhanyinterjú” műfaj kifejezetten tetszik, ezért már nagyon várja, hogy egyszer fellépés után, a fürdőből kilépve, törülközővel a derekán szegezzék neki a mikrofont.

Horti Gábor sportkommentátor Klobusiczky Örs stand-up szakértővel az oldalán sorozza majd humorlabdákkal KAP mellett Bödőcs Tibort, Dombóvári Istvánt és Hadházi Lászlót is. Érkeznek a legdöbbenetesebb humorstatisztikák, stand-up lassítások és visszajátszások, a sportos összefoglalók és a legnagyobb pillanatok, hiszen egy poén sem maradhat kispadon, hanem a pályán a helye!

„Végtelenül büszke vagyok rá, hogy része lehetek egy ilyen szenzációs produkciónak, szerintem az ötlet nagyon príma és a Comedy Centralhoz méltó. Mivel sokat nézek stand-up műsorokat szórakozásként és hogy kicsit ki tudjak kapcsolódni, ezért nem volt nehéz dolgom és az Eb-re is jobban rá tudtam hangolódni, amire egyébként lázasan készültem. A meccseket a televízióban nézem majd, mert így jobban élvezem és ha úgy alakul, egy kicsit szuszókázni is tudok közben, ami nagyon fontos, mert így kapok új energiákat. Ha tippelnem kéne, szerintem Észak-Macedónia lesz végül a befutó” – árulta el Horti.

Comedy Club Play of the Day június 14-től a Comedy Central műsorán!

Forrás: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés