hirdetés

Partnereink

Gianni már tudja a vasárnapi Eb-döntő végeredményét?

hirdetés

Gianni már tudja a vasárnapi Eb-döntő végeredményét?

Gianni Annoni is a városligeti szurkolói zóna vendége volt a minap! Az olasz származású, így köztudottan a Squadra Azzurrának drukkoló gasztronagykövet és műsorvezető elárulta: kedd éjszaka óta kedvenc csapata döntőbe jutását ünnepli. De szó esett a legendás itáliai mentalitásról, na és persze a vasárnapi, mindent eldöntő mérkőzésről, amelyre gőzerővel toborozza az olasz drukkereket.

Gianni az Anglia-Dánia elődöntőre érkezett a Városligetbe, és nagy izgalommal várta a meccs végeredményét, hogy kiderüljön: melyik nemzet csapatával mérkőzik meg Olaszország az Eb trófeáért. A szurkolói zónában mesélt az elmúlt egy hónapról, és az azzurrik döntőbe jutása okozta örömmámorról, illetve arról is, hogy szerinte mennyire jót tett a közösségnek a részben hazai rendezésű világesemény.

hirdetés

„A négy fal között eltöltött hosszú hónapok után az Eb egy pozitív érzelmi lökést adott mindenkinek az országban és bizonyára szerte Európában. Összehozott minket, új barátságokat kötöttünk, egymás nyakában sírtunk és nevettünk egyszerre" – mondta Gianni, majd mosolyogva felidézte a magyar meccsek idején Puskás Arénában szerzett emlékeit is. „Ha a stadion és a szurkolói zóna „falai" mesélni tudnának?! Tele volt élettel az egész város! A magyarok is óriás szívvel-lélekkel tudnak szurkolni."

Gianni boldogságát már csak az fokozná, ha az olasz válogatott nyerné vasárnap az európa-bajnoki címet, így nagyon bízik a favoritjaiban. „A legfontosabb mérkőzés még hátra van, a súlyos sérülést szenvedett Spinazzoláért fognak játszani a döntőben a fiúk. Ha van egy érzelmi töltete a meccsnek, az hozzáad a csapat mentalitásához. Az olaszok nagyon emocionálisak fociban is, így biztosan mindent megtesznek a végső győzelemért, hogy a meccs lefújását követően – akár nyernek, akár veszítenek – emelt fővel hagyják el a pályát" – osztotta meg gondolatait.

A szurkolói zónával kapcsolatban Gianni azt is elmondta, véleménye szerint a Városligetben korosztálytól függetlenül mindenki jól érezheti magát, így arra buzdítja az érdeklődőket, hogy legyenek részesei ennek a fantasztikus közösségi élménynek. „Bízom benne, hogy minél több ember látogat majd ki vasárnap a ligetbe szurkolni. Remélem többnyire a Squadra Azzurra színeiben" – tette hozzá mosolyogva.

Forrás: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés