hirdetés

Partnereink

300-ik adásához ért a Magyarország, szeretlek!

hirdetés

300-ik adásához ért a Magyarország, szeretlek!

Egy vetélkedő, amelynek a középpontjában Magyarország áll. Ami a közösségről, a csapatról szól. Amelyben az ország ismert emberei játszanak. Amely sokaknak csal mosolyt az arcára a kamera mindkét oldalán és a képernyők előtt. Amely összehoz és akár életre szóló barátságokat teremt. Ilyen a Magyarország, szeretlek!, amelynek a főcíme november 15-én háromszázadjára hangzik majd fel a Duna Televízión.

Szente Vajk a kezdetektől vezeti a játékos vetélkedőműsort, ami szerinte az évek során jóval lendületesebb lett, ám az egyik legnagyobb ereje, hogy olyan embereket hoz össze, akik egyébként nem találkoznának.

hirdetés

 „- Nagyon klassz szerintem, hogy a Magyarország, szeretlek! című műsorban olyan értékes szereplők jönnek össze játszani, akik egyébként nem találkoznának. Ezt erősíti az is, hogy úgy válogatjuk össze a csapatokat, hogy a tagok azonos műfajokból érkező szereplők legyenek. Így például énekesek játszanak sportolók ellen. Ez egyrészt létrehoz a csapaton belül egy kohéziót, másrészt a való életben nem találkoznának feltétlenül a két csapat tagjai egymással, vagyis ebben az esetben a sportolók a velük szemben álló énekesekkel” – fejtette ki Szente Vajk, színházi rendező, műsorvezető, majd azt is hozzátette, hogy neki is van olyan barátsága, amelyet a műsornak köszönhet. – „A műsor során ismertem meg Hajnóczy Soma barátomat. Illetve Kiss Gergő, vízilabdázóval is itt találkoztam, akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Sőt az évek során nagyon mély barátság alakult ki Harsányi Leventével, amely szintén a műsorhoz köthető.”

Szente Vajk november 15-én vár mindenkit 19.40 perctől a televízió képernyője elé a két csapatkapitánnyal, Rátonyi Krisztával és Harsányi Leventével, valamint a jubileumi 300-ik adás játékosaival.

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés