hirdetés

Partnereink

Botrányosnak tartják Angelina Jolie hozzáállását

hirdetés

Botrányosnak tartják Angelina Jolie hozzáállását

A lányáról készült kép miatt piszkálják Angelinát. Nem először kötnek bele a nevelési módszereikbe a sztárpárosnak. Zahara lányukról készült képpel lelték bajukat az internetezők.

Az már régebben is megtörtént, hogy Zahara külsejét megszólták, egészen pontosan 4 éve, amikor azon háborogtak sokan, hogy a lánynak tincsek voltak a hajába fonva, és ezt miért hagyták szülei. Ahogy abban az esetben, úgy most sem Angelina Jolie és Brad Pitt nem kívánta kommentálni a megjegyzéseket. Ezúttal ugyanis azzal volt a gondjuk a netezőknek, hogy Zahara ki volt sminkelve. A család pont a Los Angeles-i reptérről indult haza, és ahogy lenni szokott, minden lépésüket fotózták. De most Zahara volt a figyelem középpontjában. A TMZ portál szerint a szakértők úgy vélik, hogy Zahara szemét kifestették, s ezt követően a szempilláit is, valamint a szájára szájfény került, vagy csillogó rúzs. Ha ez igaz is lenne szerintünk, akkor is csak picit látható Angelina Jolie kislányának arcán a smink, de azt is el lehet képzelni, hogy a család leírása szerint piperkőc, szépségmániás csaj kapott egy gyerekeknek készített szájfényt. De tegyük fel, hogy Angelina sminkjét használta, abban az esetben is barokkos túlzás, hogy „felháborító felelőtlenségnek” nevezzék a sztár nevelési elveit. Az sincs kizárva, hogy Zahara, sok más lánytáráshoz hasonlóan, egyszerűen csak imádja utánozni az édesanyját, és mivel kicsinykora óta tudni lehet, hogy örömmel játszik lakkokkal, hajcsatokkal, talán ez a gyenge smink is belefér egy tíz éves kislány életébe. Főleg nyári szünet alatt, az is lehet, hogy a hosszú repülőúton ezzel ütötte el az időt. Teljesen hétköznapi családnak tűnik Angelina Jolie és Brad Pitt a 6 gyerekkel. Más sztárgyerekekhez viszonyítva a Jolie-Pitt gyerekek igen jól neveltek.

hirdetés

Angelina Jolie rendezőként is megállja a helyét

A filmakadémia nincs oda Angelina Jolie rendezői munkájáért. Jolie mégis nagyon örült annak, hogy az apjának nagyon bejön, amit csinál. A Daily Mail arról írt, hogy Jon Voight a sajtón keresztül üzente meg Angelinának, hogy nagyon tehetséges rendezőnek véli, és nagy örömmel ott lenne egy filmjében. Elmondása szerint megnézte az Unbroken c. filmjét, s utána rájött arra, hogy a lánya nagyon nagy rendezői tehetség. Az apa lánya páros eddig egyszer dolgozott együtt: a 2001-es Lara Croft: Tomb Raider c. filmben. Akkor mindketten színészként vettek részt a filmben. Nem több mint egy évre rá meg alaposan összevesztek, mert az édesapja azt mondta, hogy lánya nem teljesen komplett – Bradné pedig azért kötött bele apjába, mert megcsalta az anyját. De nemcsak apja gondolja úgy, hogy remek rendező, hanem a férje is jó rendezőnek véli a színészettől múlt évben visszavonult Jolie-t. Utoljára a By The Sea c. drámát forgatták együtt, a következő közös munkájuk pedig a fosszíliakutatóból lett állatvédő, Richard Leakey életrajzát fogják vászonra vinni, ebben Brad Pitté lesz a főszerep. Olvashattuk a Deadline.com oldalon, hogy az MGM megállapodott Graham King producerrel, és készítenek egy új Tomb Raider-filmet, ezt a Warner fogja terjeszteni. Nemrégiben arról is olvashattunk, hogy eltávolíttatta a petefészkeit a 39 éves színésznő. Ő egy cikket tett közzé a New York Timesban, amiben leírta pontosan, mi az oka a döntésének. Mivel kioperálták a petefészkeit, már nem lehet több saját gyermeke.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés