hirdetés

Partnereink

Ez a hét is zengett Miley Cyrus botrányaitól

hirdetés

Ez a hét is zengett Miley Cyrus botrányaitól

Miley Cyrus eddigi önmagát is felülmúlta a héten. Ha csinálta is sorra a hülyeségeit, többnyire önmagát mutogatta féktelenül nyalogatva egy kalapácsot, vagy pornóba illően táncolva, vagy legfeljebb egy azonos neművel váltott csókot. A lényeg, hogy ezidáig senkivel nem kezdett ki és senkit nem is rángatott bele a zűrjeibe. A héten azonban két emberkére is kivetette a hálóját és ezzel sikerült hatalmas botrányt kavarnia a közönség köreiben.

Az egyik célpont Selena Gomez volt, akit nagyon alpári módon kifigurázott egy fellépés alkalmával a celeb. Nagyon megalázó módon egy kivágott kartonra rárajzolt róla egy karikatúrát és azt lóbálta ide- oda. A pletykák szerint onnan fúj a szél, hogy Miley kisasszony szemet vethetett Selena mostmár nem tudjuk követni, hogy egykori vagy jelenlegi pasijára, Justin Bieberre.

hirdetés

Néhány fotó ezt alá is támasztja. Így nem csak Selena szépségét, a fiúját is irigyli a botrányhősnő. Ha Justinnak van egy cseppnyi maradék esze, elhajtja Miley Cyrust melegebb vidékekre. S állítólag ez így is lesz, azért írtam, hogy már nem tudjuk a selenával való viszonyát követni. Arról folynak a legújabb pletykák, hogy a két szerelmes újra összemelegedőben van.

A másik áldozat, bár nem tudni mennyire tiltakozott a merénylet ellen, maga a húga a popsztárnak. Ez az eszement Miley ugyanis egy nightklubba vitte el bulizni tesóját!

 

Az énekes botrányos viselkedéseiről elhíresült celeb úgy gondolta, 14 éves húgát is bevezeti a nagybetűs életbe, így olyan helyre vitte bulizni, ahol mindjárt belevetheti abba magát rendesen. Bár a tinilány félszegen lépkedett Miley oldalán, a klubban készült fotók posztolása elől nem zárkózott el. 

Sokan felháborodtak, hogy Miley rossz útra csábítja fiatalkorú hugicáját, bár olyanok is vannak, akik szerint ez elrettentő példa is lehet számára. Reméljük, hogy ez utóbbi lesz igaz, hiszen Miley önmagában is gyakran sok nekünk. Kíváncsian várjuk, mit tud még mindig elővenni a tarsolyából, amivel hasonló nagy botrányt kelthet? 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés