hirdetés

Partnereink

Gianni Annoni: Isten fontos szerepet játszik az életemben

hirdetés

Gianni Annoni: Isten fontos szerepet játszik az életemben

Szeptember 1-től látható az Őbenne című 12 részből álló, kétperces sorozat a Duna Televízión és a közmédia más csatornáin a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hangolódva, amelyben ismert emberek tesznek tanúságot hitükről. Gianni Annoni, a sorozat egyik szereplője, valamint Erhardt Ágoston, az MTVA Vallási Főszerkesztőség vezető szerkesztője a NYÁR 21-ben meséltek a különleges kisfilmekről.

A szeptember 5-12. között megrendezett, budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hangolódva számos vallási témájú műsorral készül a közmédia. Szeptember 1-től látható a Duna Televízió műsorán az Őbenne című sorozat, amelyben ismert emberek vallanak a saját istenkapcsolatukról. A sorozatban szereplő személyek elsősorban a hitükről, az eucharisztiával való kapcsolatukról, személyes élményükről osztanak meg gondolatokat, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról is kérdezték őket. A kisfilm sorozat kapcsán az MTVA Vallási Főszerkesztőség vezető szerkesztője, Erhardt Ágoston, valamint az egyik megszólaltatott, Gianni Annoni televíziós műsorvezető és üzletember meséltek a NYÁR 21-ben.

hirdetés

„A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán felkerestünk 12 olyan személyiséget, akit bár ismernek az emberek, de csak keveset tudnak az Istennel, hittel való kapcsolatukról. Két perc nem sok idő, mégis nagyon mély gondolatok fogalmazódnak meg ezekben a videókban. A Hősök terén, fantasztikus díszlettel, két nap alatt forgattuk le az epizódokat, amelyekre nagyon büszkék vagyunk. Bízunk benne, hogy sokak számára fontos és elgondolkodtató üzeneteket tudunk eljuttatni a tévéképernyőn és az internetes felületeinken keresztül” – fogalmazott a Duna Televízió műsorában Erhardt Ágoston.

"Egy ilyen szép, nemes felkérésre nem lehet nemet mondani. Sosem titkoltam, hogy az életemben fontos szerepet tölt be Isten. Fontosnak tartom, hogy erről a témáról beszéljünk, mert sokak számára nyújthat támaszt a hit. Ha elveszve is érzik magukat, nincsenek egyedül” – tette hozzá Gianni Annoni, aki saját meggyőződéséről és az olaszok hitéletéről is beszélt a műsorban.

Őbenne – ismert emberek vallomásai hitről, Istenről és az eucharisztikáról szeptember 1-jétől a Duna Televízió műsorán, minden nap a kora délutáni órákban!

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés