hirdetés

Partnereink

Honeybeast új lemez és Aréna!

hirdetés

Honeybeast új lemez és Aréna!

„Élet a Marson” címmel megjelent a Honeybeast ötödik nagylemeze. Alig zárultak le az album munkálatai, az együttes máris a november 21-i Aréna SympHONEY II. koncertre készül, ahol szimfonikusok kíséretében az új lemez is terítékre kerül.

„Két célt tűztünk ki az album készítésekor. Egyrészt szerettük volna megtartani a Honeybeast hangot, másrészt frissíteni akartunk. Új stílusokat villantunk meg, de a hangszerelésben és a dallamvezetésben is vannak újdonságok, illetve kicsit elbillent az arány az elektronika irányába. Számomra ez az eddigi legjobb Honeybeast lemez!” – jegyzi meg Bencsik-Kovács Zoltán szerző-gitáros, aki azt is elárulta, hogy a modernebb hangzással nem titkolt céljuk a közönség kiszélesítése, és a meglévő népes rajongótábor mellett a még fiatalabbak felé való nyitás.

hirdetés

Ezen a lemezen mindenki talál magának való dalt: Az „Utazó” az első kiadott nóta, amihez klip is készült, egy laza pop sláger amolyan Honeybeast módra. Kontraszt a „Holnapután”, amely egy letisztult szám zongorakísérettel. A „Lényeg” szintén egy gyönyörű lírai dal az emberi érzésekről, a címadó „Élet a Marson” pedig egy dinamikus keserédes téma…

A digitális megjelenést követően a lemez hamarosan a MOL kutaknál is elérhető lesz országszerte!

Pontosan két évvel a 2016-os év koncertje, az Erkel Színházban hatalmas szakmai- és közönségsikert aratott SympHONEY után hamarosan itt a folytatás. Egy újabb kollektív audiovizuális orgazmus: november 21-én a Papp László Budapest Sportarénában SympHONEY II. – ezúttal még nagyobb, hangosabb és látványosabb lesz! Komplett 50 fős szimfonikus zenekar valamint 15 fős kórus kíséretében mindösszesen 30 dal vagy dalrészlet csendül fel az Arénában. Az „Élet a Marson” körülbelül fele is hallható lesz, illetve az együttes lekorábbi időszakából is szemezget majd ezen a közel két órás koncerten…

Szöveg, fotó: NapMédia

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés