hirdetés

Partnereink

Hoppá! Ő képviseli Magyarországot a 2019-es MTV EMA-n

hirdetés

Hoppá! Ő képviseli Magyarországot a 2019-es MTV EMA-n

A magyar nézői szavazatok alapján a 2019-as MTV Europe Music Awards hazai győztese Király Viktor, így november 3-án este ő képviseli Magyarországot a nemzetközi díjak átadóján, Sevillában. A nagyszabású gálát a hagyományokhoz híven élőben lehet végigizgulni a magyar MTV műsorán is.

„Gyerekkoromban néztem az MTV Europe Music Awards-ot, és azt képzeltem, hogy ott fogok állni egyszer én is, most teljesült ez az álom. Nem is tudok mit mondani, nincsenek szavak, nagyon-nagyon örülök” – mondta Király Viktor, miután a csatorna munkatársai közölték vele a jó hírt. A rajongók öt jelölt közül választhatták ki idei kedvencüket, így az az utóbbi évek győztesei, Rúzsa Magdi és a Follow the Flow után most Viktor léphet a sokak által áhított vörös szőnyegre. „Az első MTV-s élményem egy nagyon meghatározó jelenet volt gyerekkoromban. Egy idősebb haverom kérdezte, hogy láttam-e az új Michael Jackson klipet, de a szüleim nem akarták, hogy megnézzük, annyira ijesztő. Tartottunk egy pinceösszejövetelt a barátokkal, bekapcsoltuk az MTV-t, és addig ültünk ott, amíg nem jött a klip. Lekapcsoltuk a villanyokat, jött a Thriller, és egy hónapon át rémálmom volt” – árulta el nevetve az énekes.

hirdetés

A november 3-i díjátadó gála fellépői között ott lesz többek között Halsey, a spanyol szupersztár Rosalía, Becky G, Akon, Ava Max, valamint a "Legjobb új" és a "Legjobb feltörekvő" kategória jelöltje, Mabel is. Becky G nem csak jelöltként és előadóként lép majd a színpadra, ő lesz a 2019-es EMA hostja is.

Az MTV EMA a világ minden pontjáról, több, mint 180 ország rajongói számára nyújt páratlan, több platformon is elérhető élményt. A nemzetközi díjátadó gálát élőben, magyar idő szerint 21 órakor szurkolhatják végig a televíziónézők a magyar MTV-n, de a vörös szőnyeges bejelentkezés már 20 órakor kezdetét veszi. A nemzetközi versenyben november 2-án éjfélig szavazhatnak a rajongók kedvencükre az mtvema.com oldalon.

Forrás: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés