hirdetés

Partnereink

Jó, hogy a sztárok is félnek, de ez már nem túlzás?

hirdetés

Jó, hogy a sztárok is félnek, de ez már nem túlzás?

Természetesen minden ember retteg vagy tart valamitől. Egyesek a bogaraktól, mások az éles zajoktól, szintén mások a haláltól, a fulladástól, stb. Na de a sztárok se semmik ezen a téren, mondhatnánk azt is, hogy némely fóbia már-már erős túlzás. „Luxusfóbiák” következnek.

Ugye a sztárok imádják a csillogást, a vaku fényét, zaját, a gépek kattogását, a rajongók sikítását. Azonban meglepő módon vannak olyan élethelyzetek, amikben olyannyira gyengékké válnak, hogy félelmeik teljesen hatalmukba kerítik őket.  Most megtudhatod, némely sztár mitől retteg, milyen fura fóbiája van.

hirdetés

Madonna fél a villámcsapásoktól

Igen, bár Madonna olyan, mintha a végzet asszonya volna, több évtizedes hírnévvel a háta mögött, a popszakma egyik legnagyobbjaként azonban retteg a villámcsapásoktól. A villámcsapásoktól való félelemnek szakkifejezése is van ám, méghozzá brontofóbia. Szörnyen furán és görcsösen viselkedik akkor, amikor villámlik, többnyire ilyenkor elvonul és számára biztonságos helyen várja meg a vihar végét.

Orlando Bloom kiakad a kismalacoktól

Ilyet sem hall minden nap az ember. Orlando Bloom, a Karib-tenger kalózai sztárja, amúgy örömmel járja a természetet, de a kurta farkú kis rózsaszín malacoktól a hideg futkos a hátán. Az Állatfarm egyik főszerepet is megkapta volna, de ő visszautasította azt, arra hivatkozva, hogy nem tud malacokkal együtt dolgozni. Viccesnek tűnik, de így van. Az ő fóbiája, a swinofóbia, neve a malacból ered.

David Beckham tart a rendetlenségtől

David Beckham-ről mindenki tudja, hogy egy nagyszerű sportoló. Minden téren remek ízléssel rendelkezik, ráadásul a sorsnak köszönhetően még a teste is tökéletes.Azonban neki is van furcsasága. David ugyanis ataxofóbiás, vagyis ki nem állhatja a rendetlenséget. Annyira rendszerető, hogy egyes pletykák szerint még a szemetesben lévő üres üvegeket és dobozokat is képes sorrendbe tenni, mert zavarja, hogy egyesek csak úgy beledobálják a konténerbe a szemetet.

Kim Basingert agorafóbia gyötri

Kim Basinger nagyon sok horrorfilmben szerepelt, és úgy néz ki, hogy ez be is tette neki az ajtót. Ugyanis agorafóbiás, azaz retteg minden olyan helyzettől, ahonnan nem tud szabadulni. Ez azt jelenti, hogy irtózik a buszoktól, metróktól, de nem tudja elengedni magát a tengerparton sem, a sötét utcákban pedig egyenesen retteg a félelemtől.

Nicole Kidman retteg a pillangóktól

A színésznő számtalanszor elmondta, mennyire retteg, amikor ki kell lépnie a vörös szőnyegre, ám mégsem ez okozza a legnagyobb félelmet a számára. Mint kiderült, az Átkozott boszorkák vörös démona retteg a pillangóktól, így nem valószínű, hogy csemetéivel sokat fogja járni a természetet, amikor tavaszodik. Érdekességképp viszont eláruljuk, hogy noha a pillangóktól fél, a kígyókat egyenesen imádja!

Christina Ricci fél a cserepes növényektől

A színésznőnek bizony botanofóbiája van. Ez azt jelenti, hogy amint szembetalálja magát egy cserepes növénnyel, erős rettegést érez. Egy ilyen cserepes növény bármilyen szép is legyen, számára nagyon piszkos, valójában ettől borul ki.

Matthew McConaughey fél a csövektől

A színész nem úgy néz ki, mint aki megriad a saját árnyékától, hiszen egy jóképű és izmos pasasról beszélünk! Azonban Matthew-nak is megvannak a saját kis titkai, például, hogy retteg a csövektől és a forgóajtóktól. Saját bevallása szerint meglehetősen nyugtalanná válik, ha egy forgóajtóval találja szembe magát a bevásárlóközpontban, és sokszor kellett segítséget kérnie, hogy áthaladjon rajta.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés