hirdetés

Partnereink

Már hat országban vetítik a Kerekes Band jubileumi kisfilmjeit

hirdetés

Már hat országban vetítik a Kerekes Band jubileumi kisfilmjeit

Az ethno funk hazai képviselői a négy elem, a föld, a víz, a levegő és a tűz szimbolikája mentén alkotott videóklipeket, amelyeket a hazai mellett a külföldi közönség is nagy érdeklődéssel fogadott. Az idén 25. jubileumát ünneplő Fonogram-díjas formáció alapítótagjai, a Fehér-testvérek az M5 csatorna Librettó című műsorában meséltek a zenekar missziójáról és az évfordulós terveikről.

A Kerekes Band már negyed évszázada szórakoztatja az ethno funk kedvelőit határon innen és túl. Fennállásuk óta összesen 26 különböző országban mutatták be kilenc megjelent albumuk anyagát. A zenekar összetéveszthetetlen hangzásvilága világszerte kiemelkedő, és véleményük szerint annak az élő műhelymunkának köszönhető, amely évtizedeken át formálta a stílusukat a táncházakban. A moldvai, gyimesi népzene és a rockzene elemeinek ötvözése hiánypótló formációt teremtett a hazai zenei palettán, amely bebizonyította, hogy Jimi Hendrix pszichedelikus riffjei és a pásztorfurulya szikár muzsikája kiválóan megfér egymással. Bár a koronavírus-helyzet miatt nem tudott fellépni a zenekar, aktívan dolgoztak az elmúlt időszakban is. Új, négy részből álló videósorozatot készítettek, amelyet a föld elmei inspiráltak – erről meséltek az M5 csatorna Librettó című műsorában.

hirdetés

„Azt hiszem, hogy egy zenekarnak akkor kell feloszlania, ha már nem tud újat mutatni. A Kerekes Band folyamatosan kísérletezik. A mostani videósorozat egy nagyon kreatív munka eredménye, amelyet több helyszínen rögzítünk. Az egri törökfürdőben, Hollókőn és a Hortobágyon is forgattunk. A saját dalaink új köntöst kaptak ezeken a különleges színtereken. A sikerüket jól mutatja, hogy már hat országban bemutatták az eddig elkészült két videót” – fogalmazott Fehér Zsombor, a zenekar vezetője és furulyása.

"A megújulás iránti vágy folyamatosan bennünk van. Izgalmas látni, hogyan hat a zenekar zeneiségére ötünk különböző stílusa. Nincs közös halmaz, mindenkinek más a látásmódja és pont ez eredményezi azt a zenei sokszínűséget, amit a Kerekes Band jelent” – tette hozzá Fehér Viktor dobos.

A Fehér testvérek a folytatásban elárulták, hogy a közeljövőben milyen videókkal és újdonságokkal készülnek a közönségnek. A Librettó idézett adása IDE kattintva visszanézhető.

Forrás: MTVA

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés