hirdetés

Partnereink

Már tervezik a 2021-es SZIN-t

hirdetés

Már tervezik a 2021-es SZIN-t

Több mint 50 év után - a nagyrendezvényeket betiltó kormányrendelet értelmében - a legnagyobb múltú hazai fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok, más fesztiválokhoz hasonlóan, idén elmarad. A szervezők azonban már a jövőt tervezgetik és ki is tűzték az időpontot: a tervek szerint 2021-ben a SZIN augusztus 25-28 között zárja majd a nyári fesztiválévadot.

1968-ban – a Woodstock megrendezése előtt egy évvel – „trapéznadrágos virággyerekek" szerte az országból indultak Szegedre, hogy részt vegyenek az akkor indult Szegedi Ifjúsági Napokon, hazánk első zenei fesztiválján. Az azóta eltelt, több mint 50 évben minden nyáron – különböző helyszíneken ugyan – a SZIN biztos pontot jelentett a hazai fesztiválozóknak. 2020-ban azonban a járvány elsöpörte a hazai fesztiválokat, aminek a Tisza-parti bulisorozat is áldozatául esett.

hirdetés

A SZIN szervezői, megköszönve a látogatók eddigi türelmét és támogatását, az idei elővételes jegyek sorsával kapcsolatban három választási lehetőséget nyújtanak és arra kérik a jegytulajdonosokat, hogy a SZIN weboldalán közzétett online nyilatkozat kitöltésével szeptember 30-ig nyilatkozzanak, mely lehetőséget választják. „Mindenképpen csak az online nyilatkozatot tudjuk elfogadni, ezért arra kérjük a SZINezőket, hogy ezen a fórumon közöljék szándékukat" – hívja fel a figyelmet Kolonics Erika főszervező.  

Akik megtehetik és szeretnének segíteni, hogy jövőre minél jobb fesztivál várja a látogatókat, azokat arra kérik, hogy a már megváltott jegy összegével támogassák a SZIN-t.  A második opció arra ad lehetőséget, hogy az idénre megváltott jegyet a jövő évre vigye át, aki mindenképpen ki akar jönni a 2021-es fesztiválra. És harmadikként természetesen arra is van lehetőség, hogy a megváltott jegyeket visszaváltsák. Ez utóbbit azonban csak banki átutalással tudja teljesíteni a SZIN-t szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. „Személyes visszaváltásra és a jegyek árának készpénzes visszatérítésére sajnos nincs lehetőségünk" – tette hozzá a főszervező, aki felhívja a figyelmet arra is, hogy a nyilatkozat kitöltése során mindenki kellő alapossággal és figyelemmel járjon el. „Kérünk mindenkit, hogy még a beküldés előtt ellenőrizzék, hogy minden adatot megadtak-e, azok helyesek és a nyilatkozat valóban a tényleges szándékot tükrözi, mert utólagos módosításra sajnos nincs lehetőség"  - nyilatkozta a főszervező.   Felmerülő kérdésekkel kapcsolatban készséggel állnak rendelkezésre a helpdesk@szin.org e-mail címen és a 62/423-638-as telefonszámon, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont nyitvatartási idejében.

forrás: PressPresso

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés