hirdetés

Partnereink

Nem nyomoz a rendőrség a magyarokat is érintő kínai adatgyűjtés ügyében

hirdetés

Nem nyomoz a rendőrség a magyarokat is érintő kínai adatgyűjtés ügyében

Megszüntette a nyomozást a rendőrség a magyarokat is érintő kínai adatgyűjtés ügyében, adta hírül csütörtökön a Telex.

A lap rákérdezett az ORFK-nál, hogy hozott-e már eredményt az a nyomozás, amit a kínai tömeges adatgyűjtés ügyében indítottak, a válaszból derült ki, hogy már leállították a nyomozást, mivel a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

hirdetés

2020 őszén robbant a nemzetközi botrány, amikor kiderült, hogy közösségi oldalak és cikkek figyelésével és feldolgozásával Kína célzott megfigyelést kezdett, információkat gyűjtve körülbelül 2,5 millió személyről és több száz ezer szervezetről.

Az OKIDB globális adatgyűjtés során (Overseas Key Information Database) az információkat egy 2017-ben alapított cég, a Shenzhen Zhenhua Data Information Technology állította össze. A cég kínai kormánnyal való pontos viszonya még nem ismert a nyilvánosság előtt.

Legalább hétszáz magyar lehet a megfigyeltek között. Többnyire döntéshozók és véleményformálók kerültek Peking érdeklődési körébe, így Magyarországról is politikusok, felsővezetők, katonatisztek, egyetemi oktatók és újságírók érintettek.

Több magyar médium írt arról szeptemberben és októberben, hogy hozzájutottak a magyarok megfigyelését bizonyító fájlokhoz, de a teljes lista nem ismert, mivel a fájlok megsérültek. Így a nemzetközi közösség sem ismeri pontosan az egyes országokban megfigyeltek körét. A sérült fájloknak csak egy részét sikerült helyreállítani.

Miután kiderült tavaly ősszel, hogy magyarokat is érint a kínai tömeges adatgyűjtés, a Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen indított nyomozást személyes adattal való visszaélés gyanúja miatt. Erre az eljárásra kérdezett rá most a Telex.

„Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya az eljárást – mivel a cselekmény nem bűncselekmény ­– 2021 februárjában megszüntette” - írta az ORFK a Telexnek küldött válaszában.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés