hirdetés

Partnereink

Pápai Joci: „Elsősorban a gyerekeim barátja szeretnék lenni"

hirdetés

Pápai Joci: „Elsősorban a gyerekeim barátja szeretnék lenni"

Pápai Jocit, Lékai Mátét, Rákóczi Ferit, Harsányi Leventét és Simon Kornélt is jelölték idén az APA Magazin Év Apája díjra. A híres apukák közül most Pápai Joci és Lékai Máté meséltek arról, mit éreztek, amikor megtudták, hogy gyermekük születik, és hogy milyen apukának látják magukat. Hamarosan kiderül, hogy az olvasók kit választanak meg a díj nyertesének, itt lehet szavazni szeptember 5-ig.

Lékai Máténak idén januárban született meg kisfia, Noé. Kicsit több mint fél év távlatából emlékezett vissza a Veszprém és magyar válogatott kézilabdása azokra a pillanatokra, amikor megtudta, hogy Rami gyermeket vár, majd világra jött a kis trónörökös.

hirdetés

„A világ legboldogabb embere voltam, amikor megtudtam, hogy Rami babát vár, már nagyon szerettünk volna szülők lenni. Amikor megszületett Noé, akkor tudatosult bennem, hogy tényleg én vagyok a világ legboldogabb embere" – kezdte Máté, majd azt is elmondta, hogy igyekszik minden feladatból kivenni a részét: „Nem viccelek, még egy peluscsere is földöntúli boldogsággal tölt el."

Pápai Jociékat kicsit meglepetésként érte első gyermekük érkezése, még szinte egy éve sem voltak együtt párjával, amikor megtudták, hogy babát várnak. Akkor még Joci szüleinél laktak, az énekes három testvérével és úgy érezték, nincsenek meg azok a körülmények, amelyek egy gyermek neveléséhez szükségesek. Aztán a kezdeti ijedtség után, úgy döntöttek, belevágnak a családi élet kialakításába.

„Ma már tudom, hogy a legjobb dolog apukának lenni. Amikor csak tehetem, gyerekek között vagyok, igyekszem a hátrányos helyzetű gyermekeknek is minél több fronton segíteni. Ott igazán őszinte lehetek, és a gyerekek is őszintén közelednek" – mesélte Joci, majd hozzátette: „A saját gyerekeimnek mindent megadok, amit tudok, a tenyeremen hordozom Hannát és Zalánt. Bízom benne, hogy jó apuka vagyok, és arra törekszem, hogy elsősorban a barátjuk lehessek, és mindenben támogassam őket."

Az APA Magazin idén második alkalommal szervezi meg az Év Apája díjátadót, ahol több kategóriában hirdetnek majd győztes. Többek között a Cool Apák, Hős Apák, Sportos Apák, Ismert Apák, sőt az Inspiráló Nagypapák is várják a szavazatokat 2019. szeptember 5-ig.

Szöveg és kép: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés