hirdetés

Partnereink

Papnak készült, bankrabló lett belőle

hirdetés

Papnak készült, bankrabló lett belőle

Fiatalok, jóképűek és sikeresek: az egész ország megismerte már Szalay Bence és Kovács Tamás nevét, hiszen a két tehetséges fiatal a tavalyi évben robbant be igazán a köztudatba.

Bence a nagy sikert arató, A viszkis című mozifilmben volt látható először a vásznon, míg Tamás több nagysikerű sorozat szereplőjeként lopta be magát a nézők szívébe. Ma már nehéz elhinni, hogy egyikőjük sem színésznek készült és gyerekkorukban valami egészen más járt a fejükben. A Playboy Man of the Year berobbanó kategóriájának jelöltjei a színészethez vezető útról és kihívásokról meséltek. 

hirdetés

Szalay Bence papnak készült, egy olaszországi papneveldében tanult fél évig, azonban rájött, hogy ez mégsem az ő hivatása, többek között a cölibátusi eskü vette el a kedvét. Később kezdett el foglalkozni a színészettel és már korán kiderült, hogy tehetsége van hozzá.

“Nyilván amikor az ember színésznek készül, akkor várja az ismertséget. Ahogy viszont utolért, nagyobb nyomás lett rajtam úrrá, mintsem számítottam rá. Sokkal inkább jár felelősséggel, mint élvezettel.” -kezdte Bence, aki mindig úgy gondolta, hogy a siker nem fogja megváltoztatni, azonban most mégis más a helyzet. “Nagyon is élvezem a munkám, de az ismertség összemossa a szakmámat és a magánéletemet. Nem viselkedhetem mindig úgy az életben mint korábban, de természetesen cserébe élvezhetem a rajongók dicséreteit, amik nagyon jól esnek. A magánszférámban viszont a humorom nyers és sokkal szókimondóbb a stílusom mint mondjuk egy interjú alatt. Természetesen ugyanaz az ember vagyok, akkor is ha nyilatkozom, csak egy visszafogottabb verzió” - mondta el Bence, aki úgy érzi, hogy a hírnévvel felelősség is jár, hiszen számtalan más embert inspirálhat a képernyőkön keresztül, így igyekszik mindenben példát mutatni.

Kovács Tamás a sportos kisgyerekek közé tartozott, mint sok más kisfiúnak, neki is az volt az álma, hogy focista legyen. Kitartása már a sportban is megmutatkozott, hiszen saját bevallása szerint nem volt nagy tehetség, de keményen edzett. Később a sok színházi élmény, a családi tanácsok és a versmondó versenyek pozitív visszajelzései mind-mind egyre inkább a színészet felé sodorták.

Az elmúlt öt év nagyon intenzív volt az egyetemen, megfeszített tempóban zajlik a munka és nagyon nagy fegyelemre tanítanak minket. Itt megtapasztalhattam, hogy bármit képes vagyok megcsinálni, még ha korábban nem is hittem magamban” – kezdte Tamás, aki már előadás során is került nehéz helyzetbe. „Az egyik darab bemutatóján az utolsó jelenetben lógtam fejjel lefelé és ment le a fény. Ez 15-20 másodperc lehetett, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt akkor, alig tudtam tartani magam. Mikor vége lett, kiszaladtam a takarásba és összerogytam a fáradtságtól” – folytatta a jóképű színész, aki szerint a nehézségek mellett ebben a szakmában mindig van miből inspirálódni. „Nagyon felnézek az idősebb kollégáimra, sokszor merítek belőlük ihletet, hiszen sok-sok év és szerep után is megmaradt a játékkedvük és frissességük” – mondta el Kovács Tamás.

Szöveg: Red Lemon Media

Fotókredit: Viszlay Márk

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.16.

Ma Csongor napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés