hirdetés

Partnereink

Új sálviseleti őrület?

hirdetés

Új sálviseleti őrület?

A sál hordása alapjában véve azért terjedt el, mivel az megvédi főleg a nyak, illetve a torok részt a hideg levegőtől, ez által tehát védve az egészségünket. Mondhatni, hogy épp ugyanaz volt az alapfunkciója, mint a ruhának, tehát, hogy ne fázzunk, ne betegedjünk meg.

Manapság természetesen már merőben átalakult ez és nem csak, hogy odafigyelünk a sál esetében is a divatra, hanem nagyon sok esetben csak a divat miatt hordjuk azt. Ennek következtében a sálak esetében is megjelentek a különböző mintás, színes darabok, illetve nyilván a piacra dobtak olyat is, amelyet hordhatunk tavasszal, ősszel. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy miért ne hordhatnánk nyáron is? Nos, ebben a cikkben egy olyan sálviseletről lesz szó, amelyet egész nyugodtan hordhatunk nyáron, hiszen még véletlenül sem fogja melegíteni a nyakunkat.

hirdetés

A glamouronline.hu cikkéből következik egy részlet: „A GLAMOUR májusi számábólmegismerhetted a ultra vagány és roppant stílusos Leandra Medine-t, a Man Reppeller blog szerkesztőjét. Nos, amellett, hogy rengeteg hasznos stílustrükköt leshetsz el a bloggertől, azt is megtanulhatod tőle, hogyan hozz ki még többet a kedvenc, vagy akár rég elfeledett rövid sáljaidból. Biztosan a te szekrényed mélyén is lapul néhány belőlük még tinikorodból, és most áldhatod múltbeli magadat, hogy nem ajándékoztad oda anyukád barátnőjének. Vedd elő bátran, vagy ruházz be egy szépséges darabra a Hermés Twilly kínálatából. Nos, a klasszikus nyakköré tekerés mellett a kis sálat a táskád fogantyújára is csavarhatod, vagy a copfodra is kötheted. Ám, ha igazán trendi akarsz lenni, akkor a csuklódra tekered. Minél színesebb, annál vagányabb, de persze ügyelj, hogy harmonizáljon a szetteddel, és stílusos kiegészítője legyen a megjelenésednek. Ha merészebb vagy, akkor pakolj még rá karkötőket, a lehetőségek száma végtelen, hiszen tudod, a divat a szabadságról és a szórakozásról szól!”

Bizonyára most már mindenki érti, hogy miért írtuk a cikk elején, hogy ha a legújabb örület szerint hordod azt a bizonyos sálat, akkor egészen biztosan nem lesz meleged nyáron sem. Nos, nyilán nem ez az első eset, hogy valaki már a csuklóján hordta a sálját, viszont eddig maximum csak törekvések voltak arra, hogy elterjedjen, és egy trend legyen. Lehet egyébként, hogy most is csak egy kísérlet lesz és nem fog elterjedni, viszont tény, hogy egyre népszerűbb kifejezetten külföldön. Nyilván ez leginkább a szabad időben lehet inkább befutó, hiszen a munkahelyen vagy elegánsabb helyeken azért van egy bizonyos norma, illetve etikett, amely meglehetősen merev tud lenni. Ugyanakkor érdemes tudnunk a hölgyeményről, hogy leginkább az extrémebb, innovatívabb stílusáról híres, tehát, akik szeretnének valami újat és extrémet, akkor annak érdemes fontolóra vennie. Mivel itt a tavasz, illetve majd érkezni fog a nyár is, ezért mindenképpen javasolt világosabb színű sálakat választani, ha valaki így szeretné hordani. Erre tökéletes lehet a sárgának gyakorlatilag bármely árnyalata, illetve a szivárvány színei is. Természetesen némileg azért oda kell figyelnünk, hogy melyik színt mivel kombinálunk, illetve mivel passzol igazán, de ha a vidámabb és élénkebb színeket választjuk, akkor nagyon nem lőhetünk bakot. Kíváncsian várjuk, hogy hány celebet láthatunk majd a csuklón hordott sállal, minden bizonnyal lesz majd egy pár. Az, hogy hazánkban is el fog-e terjedni, nem tudjuk, minden esetre lehet nálunk is egy-két feltörekvő celeb megpróbál majd így kitűnni a tömegből. Várjuk a fejleményeket! Te hordanád így?

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés