hirdetés

Partnereink

A történelem egyik legismertebb modellje hamarosan 50 lesz

hirdetés

A történelem egyik legismertebb modellje hamarosan 50 lesz

A címből biztosan sokan tudják, hogy Cindy Crawford az említett nő. A 90-es években elképesztő népszerűségnek örvendett és nem is jogtalanul, hiszen valóban szuper alakja volt, amelyhez egy igazi női személyiség is tartozott. Tehetségét végül kamatoztatni tudta a filmvásznon is, ugyanis például a Baywatch sorozatból is ismerhetjük őt.

A modell elmondása szerint egyáltalán nem akarja titkolni, hogy bizony közeleg az ötödik x, sőt lényegében világgá kürtölte. Mellékesen megjegyezzük, hogy ez egy elég jó promó a megjelenő könyvének, na de ne kössünk bele az élő fába is.

hirdetés

„Már most azt mondom, hogy 50 vagyok, mert büszke vagyok magamra. Mindig a jelenben élek, és minden pillanatot átélek, éppen ezért borzasztóan hálás vagyok mindazért, amim van: boldog házasság, nagyszerű a kapcsolatom a gyerekeimmel, és ez büszkeséggel tölt el, a munkám pedig most is inspirál.”

A remek alaknak örvendő Crawford szerint meg tudott barátkozni azzal is, hogy a teste már nem olyan, mint például a huszas éveiben és így is szereti magát, valamint így is tudja élvezni az életet: „Ilyen a modell szakma, de az én titkom, hogy tudom viselni a változásokat. A szülés után megvastagodott a derekam, a mellem veszített a feszességéből, és gyakran olyan sötét karikák voltak a szemem alatt, hogy semmilyen smink nem tudta elfedni. Mégis élveztem.”

Továbbá szerencséje van a férjével is, hiszen mindenben támogatja, valamint folyamatosan érzékelteti vele, hogy kívánatos nő és még csak a plusz kilók sem zavarják. Bár senki se gondoljon különösebb súlyfeleslegre, hiszen csupán 64 kiló párosul a 177 cm magasságához: „Ő szereti, ha van rajtam felesleg, szereti, hogy kigömbölyödtem. Ezzel hihetetlenül megkönnyítette, hogy én is elfogadjam magam. Az ő szemével nézem a testemet. Ahogy New Yorkba kerültem, rászoktam a finom tésztákra és a bagettekre. Volt olyan fotózás, ahol úgy feszült rajtam a ruha, hogy féltem, szétszakad. Az evésről viszont nem tudtam lemondni, ezért keményen edzettem, a bemutatók előtt meg diétáztam, mint egy őrült. Nincs olyan, amit nem próbáltam ki”

Cindynek azonban nem kell aggódnia a jövő miatt sem, hiszen arról a lánya gondoskodni fog. Sokan észrevették már ugyanis, hogy a lánya, Kaia Gerber örökölte az anyja vonásait és komoly jövő várhat rá a divatiparban. Az IMG már le is szerződtette és már szerepelt is egy neves sorozatban. Kaia a következőt nyilatkozta ezzel kapcsolatban:„Csodálatos volt, hogy a bátyámmal az első közös sorozatunkat egy ilyen szuper csapattal készíthettük. Bruce Weber elképesztő fotós, és Carine Roitfeld stílusa és minden, amit csinál fantasztikus. Hihetetlen volt, hogy két ilyen emberrel dolgozunk”

Az biztos, hogy még sokat fogják majd hasonlítgatni az anyjához, illetve az anyját tekinteni majd mércének az ő teljesítményéhez. Ez általában nem szokott a tehetségeknek, ugyanis egy hatalmas teher a vállukon. Eleve sokszor gondot szokott okozni a szülőnek való megfelelés, bármilyen apróságról is legyen szó. Ugyanakkor tény, hogy a lány kivételes adottságokkal rendelkezik, kérdés, hogy valóban akarja-e azt az életet, amit az anyja is élt. Nem kell azonban aggódni a fia miatt sem, hiszen férfias vonásai már ebben a tini korban is szépen kezdenek körvonalazódni. Ja és méltatlanul nem említettük meg, hogy Kaia mellett ő is szerepelt azon a fotózáson.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés