hirdetés

Partnereink

Intelligens gyermek-karóra a magyar piacon

hirdetés

Intelligens gyermek-karóra a magyar piacon

Már kapható a KidFit Intelligens gyermekóra Magyarországon. Az eszköz szülők ezreinek jelenthet megoldást olyan problémákra, amikor nem érnek oda időben az iskolába, szem elől tévesztik egymást a gyerekkel a bevásárlásnál, de mobiltelefont még nem szívesen adnának a kicsik kezébe. A KidFit intelligens gyermek-karórát a fejlesztők úgy tervezték meg, hogy a szülők és gyerekek egymást bármikor elérjék, de felesleges alkalmazások ne tereljék el a kicsit figyelmét, és illetéktelen személyek se léphessenek kapcsolatba velük.

„Magyarországon eddig ilyen eszköz nem volt forgalomban, viszont a piaci igényeket felmérve úgy ítéltük meg, hogy nagyon is van létjogosultsága a terméknek a magyar piacon. Egy olyan digitális világban élünk, ahol az okos és intelligens eszközök meghatározzák a mindennapjainkat és az élet számos területén segítségünkre vannak” – mondja Csizmadia Ferenc, a forgalmazó Bootmaker Kft. ügyvezetője. Hozzáteszi: minden szülő szeretné biztonságban tudni a gyermekét és egyre inkább segítségül hívna digitális eszközöket is, ám érthető okból sokszor telefont még nem szívesen adnának a gyermekeiknek. Így született meg Kínában az intelligens karóra ötlete, mely hamar sorozatgyártásba került.

hirdetés

Diszkrét kivitel, maximális biztonság

A KidFit órát a fejlesztők úgy tervezték meg, hogy az viselőjét egyáltalán ne zavarja sem a játékban, sem az iskolai tevékenységek alatt.  A gyermek karórát mobiltelefon segítségével érhetik el a szülők, egy Andorid és iOS rendszerre is lefejlesztett alkalmazás szükséges a karórával való kapcsolat létrehozásához. Illetéktelen személyek nem léphetnek kapcsolatba a gyerekekkel, ugyanis mindössze két tárcsázható telefonszámra lehet kimenő hívást indítani az óráról, melyet előre be kell táplálni. Bejövő hívást maximum húsz, szintén előre beprogramozott számról fogadhatnak az óra tulajdonosai.

Magyar nyelvű applikáció, helymeghatározó funkció

Az órához tartozó Wherecom applikáció magyar nyelven is elérhető. Az alkalmazás azonnali értesítést küld bizonyos helyzetekben a szülők (kapcsolt családtagok) számára, helymeghatározással, pontos GPS koordinátákkal. „Adódhatnak olyan élethelyzetek, amikor nagy hasznát vehetik a szülők. Nem beszélve arról, ha a gyermek esetleg elveszítené az órát, azt egyszerű megtalálni ezzel a funkcióval. A karórán továbbá található egy SOS gomb, melynek kiemelt szerepe lehet, ha a gyerek eltéved vagy nem várt helyzetbe kerül, megnyomásával ugyanis egy 15 mp-es hangfelvétel is készül, mely felerősíti a külső zajokat, a felvétel feltöltődik az alkalmazásba, mely azonnal értesíti a kapcsolt telefonokat. Ha az SOS beérkezésétől 5 percen belül az órát visszahívjuk, az automatikusan fogadja a hívást, így hallhatjuk a gyermeket és beszélhetünk vele.” – tájékoztat Csizmadia Ferenc. A KidFit intelligens gyerekóra mobiladat-forgalomképes microSIM kártyával működik. Az adatigénye minimális, így havonta 50 MB alatti fogalom elegendő a működéshez.

Egyszerű kérdésre, megnyugtató válasz

Az óra piaci bevezetése itthon a „Jól vagy?”szlogen alatt fut, hiszen minden szülő számára a legmegnyugtatóbb érzés, ha tudja, gyermeke jól és biztonságban van. A KidFit óra tehát kiváló szolgálatot tehet, ha azért szeretnénk elérni gyermekünket, mert nem érünk oda érte időben a megbeszélt helyre, vagy szem elől tévesztettük, esetleg ő tévedt el iskolába, külön órára menet, de akkor is megnyugtató segítség a szülő számára, ha szeretne már a gyerekeknek nagyobb szabadságot adni, de fontos, hogy elérjék egymást, ha baj van. Így mindig mindenhol választ kaphatnak a kérdésre: Jól vagy?

A KidFit órát jelenleg az eszköz hivatalos, magyar nyelvű honlapján awww.jolvagy.hu- n, online lehet megvásárolni. Az óra megfelel minden kapcsolódó EU szabványnak. A karóra anyaga szilikon, a termék mérsékelten vízálló.

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés