hirdetés

Partnereink

Olivia Newton, a divatikon

hirdetés

Olivia Newton, a divatikon

Ha elhangzik Oliva Newton-John neve, a legtöbben azonnal társítjuk John Travoltával, ők alkották ugyanis a Grease (magyarul Pomádé) című zenés film híres párosát. Az 1978-ban bemutatott film egyik emlékezetes pillanatában az ártatlan tekintetű Sandy Olsson - őt alakította Olivia - azt rebegi a vagány Dannynek: „Hozd magad jobb formába!"

A színésznő, aki ennek a szerepnek köszönhette sikerét és ismertségét, azóta eltelt évtizedekben okosan használta a tehetségét: 50 millió albumot adott el, 5 listavezető slágert énekelt, 4 Grammy-dijat nyert, és számtalan filmben szerepelt. Persze az ő életében is előfordultak hullámvölgyek: karrierjével sokáig elégedetlen volt, meg kellett küzdenie a mellrákkal és egy 11 év után tönkrement házassággal. A nehézségeken az optimizmusa és az a hite vezette át. hogy a világ jobbá tehető. Amikor beteg volt, tudta, hogy a hagyományos kezelések mellett neki magának is támogatnia kell a szervezete egyensúlyát: meditált, akupunktúrás kezelésekre járt, és zöld növényekből készült italokat ivott. „Ezeket az orvosaimnak nem is említettem, úgyis csak a homlokukat ráncolták volna" - nyilatkozta az Extraordinary Health című, táplálkozással foglalkozó lapnak. A színésznő már elmúlt 66 éves, de tele van tervekkel. Az ausztráliai Melbourne-ben már épül a nevét viselő, rákos betegek gyógyulását és rehabilitációját segítő központ.

hirdetés

És hogy mivel hozza magát jobb formába Olivia? A természet ajándékaival! Esküszik a nyers táplálékokra, elsősorban az acai-bogyóra, amely a közönséges káposztapálma rendkívül erős antioxidáns hatású termése, valamint a szintén az amazonasi esőerdőkben termo camu-camu gyümölcsre, amely nagy koncentrációban tartalmaz C-vitamint. Szívesen eszik fekete áfonyát és brokkolinit. Ez utóbbi nálunk még kevésbé ismert, de nagyon egészséges, a brokkoli és a kelkáposzta keresztezésével létrehozott zöldség.

Étvágy és lélek kapcsolatáról néhány szó

Az vagy, amit megeszel - tartja a mondás, ez azonban csak részben igaz. Egy amerikai kutató harminc éven keresztül folytatott megfigyeléseiből azt a következtetést vonta le, hogy lelkünk állapotát is mutatja az, amit és ahogyan eszünk.

 • Mérges az, aki az étteremben rántott húst vagy marhaszeletet választ. Azért teszi ezt, hogy a rágás révén megszabaduljon a stressz hormonoktól.

• Az is stressztől szenved, aki sósat kíván. A mellék­vese nagy stressz terhel és esetén jelet küld az agy­nak, és fűszeresebb ételt „rendel",

• Sok szénhidrátot eszik az, aki az ágyban nem találja meg a szerelmi számításait. Fölpörgeti tehát a boldogsághormon termelését, és így vigasztalódik.

  • Az édesszájúak az életük mélypontjáról igyekeznek kimozdulni: a csokoládéban és a fagylaltban a gyerek­kori biztonságot keresik.
  • Az alkoholos italok és desszertek fogyasztói a levert­ségüket, a rossz hangulatukat akarják elűzni.

• Az irigy, elhanyagolt ember alaposan telepakollá a tányérját, mert az étellel vigasztalja magát.

• A gyorsan evők életvidám emberek: nem akarják olyan hétköznapi dologra fecsérelni az idejüket, mint az evés.

Forrás: Femina

Képek: abcnews.go.compinterest.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés